Kincsesbányára bukkant az OMV a Fekete-tengeren

Vágólapra másolva!
Az OMV Csoporthoz tartozó Petrom óriási kitermelési potenciálról számolt be a fekete-tengeri kutatása során elvégzett előzetes értékelési folyamatok után. A Neptun mező fejlesztése még csak később indulhat be és csak az évtized végére várható a kitermelés beindulása, valamint több milliárd dolláros beruházásra van még szükség, de ha beigazolódnak az előzetes becslések, az mind a Petrom, mind az OMV szintjén brutális szénhidrogén kitermelés növekedést jelentene. 
Vágólapra másolva!

Tegnap délután a fekete-tengeri Neptun gázmezőn végzett kutatás előzetes eredményeiről számolt be az OMV Csoport román érdekeltsége, a Petrom. A Domino-1 elnevezésű kútnál már korábban is jelentős készleteket becsültek a szakértők, és ezt a mostani eredmények megerősítették. A napi 630 millió köbláb kitermelési potenciál nagyjából 107 ezer hordó kőolaj-egyenértékesnek felel meg. Összehasonlításképp, ez a Petrom jelenlegi kitermelésének 60 százaléka, míg az OMV 305 ezer hordó kőolaj-egyenértékes kitermelésének 35 százaléka.

Mi az a kőolaj-egyenérték?

A kőolaj-egyenérték egy olyan olaj- és energiamérték, amivel a különféle energiahordozók mennyisége összehasonlíthatóvá válik, például a kitermelés, készletek vagy felhasználás terén.



Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez még csak az előzetes teszteredmény és további tesztelések szükségesek ahhoz, hogy akár csak a további fejlesztési munkák beinduljanak. A társaság közleménye szerint több milliárd dolláros beruházás van még hátra addig, hogy az évtized végén beindulhasson a kitermelés.

A Neptun mező

A Petrom 2012 januárjában kezdte meg az ExxonMobil román egységével karöltve a mező feltérképezését az első kutató fúrás beindításával (Domino-1), és év végén indultak be a 3D-s szeizmikus vizsgálatok a mezőn. Idén és a jövő év elején még további kutató fúrások fogják megelőzni a fejlesztési munkálatokat. Tavaly márciusban már attól volt hangos a sajtó, hogy a mező 100 milliárd köbméter gázkészletet rejthet magában.

A Petrom-Exxon közös fekete-tengeri gázmezője (Neptun Block)

Forrás: [origo]

Részvénypiaci hatások

A KBC Securities olajipari elemzői szerint a mostani előzetes vizsgálati adatok megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, hogy a fekete-tengeri kapacitások jelentősen növekedési potenciált rejtenek mind az Petrom, mind az egész OMV Csoport szempontjából. Az elemzők azonban kiemelik, hogy sok még a nyitott kérdés és rengeteg dollár elköltése valamint munkaóra szükségeltetik még ahhoz, hogy a termelés beindulhasson és realizálódjon az idáig csak "óriási lehetőség"-ként emlegetett projekt. Hozzáteszik, hogy egyelőre a kereskedelmi megvalósíthatóságra vonatkozóan sincs még semmilyen garancia. Ennek ellenére az elemzők továbbra is pozitív véleményüknek adnak hangot mind az OMV-vel, mind a Petrommal kapcsolatban.

Petrom (Bukarest)

Forrás: [origo]

Az OMV kapcsán a tegnapi kurdisztáni bejelentés okozott pozitív piaci reakciót, és a mostani hír alapján az emelkedés ma reggel tovább folytatódott.

OMV (Bécs)
Forrás: [origo]