Varga: Már nem néz értetlenül a jegybank

Vágólapra másolva!
Varga Mihály szerint a piac pozitívan fogadta a növekedési hitelprogramot, és örül annak, hogy megszűnt az a helyzet, amikor a jegybank értetlenül figyeli a kormány gazdaságpolitikai lépéseit.
Vágólapra másolva!

Egyelőre még nem dőlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák, ugyanakkor a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában. Varga Mihály arra az értesülésre reagálva, amely szerint úgy hozzák létre az egyéni nyugdíjszámlákat, hogy a számlákra csak az idén januártól befizetett összegeket vezetik rá, kifejtette: a rendszer még fejlesztés alatt van, még nincs végleges döntés.

A kormány olyan szisztémát szeretne kialakítani a nyugdíjrendszeren belül, amely képes az egyénileg felhalmozott járulékszintet követni - fűzte hozzá, de úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nincs lezárva, mindenki elmondhatja az álláspontját.

Egyeztetnek a jegybankkal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja Varga Mihály szerint jó alapot ad arra, hogy a magyar gazdaságpolitika hatékonyabbá tudjon válni. "Megszűnt az a helyzet, amikor a jegybank némi értetlenséggel szemlélte a kormány gazdaságpolitikai lépéseit, most egyeztetünk fontosabb kérdésekben, természetesen tiszteletben tartva a jegybank és a monetáris tanács függetlenségét" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a piac pozitívan fogadta a növekedési hitelprogramot, és a jegybank olyan ésszerű és logikus döntést hozott, amely segíti az országkockázat csökkenését, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat.

Nem adóztatják meg a betéteket

Ciprus kapcsán Varga Mihály azt mondta: "életveszélyes" és nagyon rossz üzenet a bankbetétek megadóztatása; a magyar kormány soha nem készült ilyenre, és nem is tervez ilyet.

A miniszter elmondta azt is, hogy a pénzintézetekkel való viszonyban is kiszámíthatóságot, folyamatos párbeszédet szeretne. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy hozhat olyan intézkedést a kormány, amelyet a bankszövetség nem tud elfogadni, de tudják, hogy a kabinet mire készül, és ha kell, módosít, egyeztet az adott kérdésben.

Arra kérdésre, hogy a kormány az első két hónap adatai által mutatott bevétel elmaradás alapján tervezi-e a tranzakciós illeték növelését, Varga Mihály kifejtette: 2013-ban több mint 300 milliárd forint bevételt vár ebből a kormány, de majd az első negyedév adatainak tükrében lehet megvizsgálni, mi történjen. Ha továbbra is eltérés látszik a tervezett és tényleges bevétel között, akkor a bankszövetséggel egyeztetést fog kezdeményezni - fűzte hozzá.

A pénzügyi tranzakciós illeték ügyfelekre való áthárításával kapcsolatban jelezte: a magyar pénzintézeti szektor versenyszektor, nagyon erős verseny van 40-50 bank között, az ügyfelek pedig könnyen át tudnak menni egyik banktól a másikhoz.