Nem engedik a keszongi munkásokat dolgozni

Vágólapra másolva!
Nem vette fel a munkát kedden az a nagyjából 53 ezer észak-koreai munkás, aki a két Korea határán lévő, Szöul és Phenjan által közösen üzemeltetett keszongi ipari parkba jár dolgozni - közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium.
Vágólapra másolva!

Phenjan hétfőn bejelentette, hogy kivonja a munkásokat a különleges gazdasági övezetből, és egyelőre nem vesz részt az ipari park működtetésében.

Több mint 120 dél-koreai vállalatnak van telephelye a két Korea határától tíz kilométerre, észak-koreai területen lévő ipari parkban. Phenjannak nagy szüksége van a 2004-ben létrehozott keszongi különleges gazdasági övezetre, mert ez a világtól szinte teljesen elszigetelt sztálinista állam néhány készpénzbevételi forrásának egyike. Erről részletesen itt olvashat.

Észak-Korea egy hete kitiltotta a dél-koreai munkásokat Keszongból, ahol tucatnyi vállalat máris kénytelen volt beszüntetni a termelést nyersanyaghiány miatt.

Phenjan néhány hete propaganda-hadjáratot indított Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen, nemrég megfenyegette a két országot, hogy atomcsapást mér rájuk. Megfigyelők szerint a kommunista rezsim - amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorúbb szankciókkal sújtott a februárban végrehajtott újabb kísérleti atomrobbantás miatt - valamilyen provokatív lépésre készül, feltehetően közepes hatótávolságú rakétákat indít a keleti partvidékéről.