A PSZÁF nem hallott az összevonásról

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem kapott hivatalos információt a Magyar Nemzeti Banktól és kormányzati köröktől sem arról, hogy a két szervezet összevonásáról politikai döntés született volna.
Vágólapra másolva!

Ezt Binder István, a felügyelet szóvivője mondta azt követően, hogy megírtuk, a kormány egy szervezet alá vonná a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet. A pénzügyi szuperhatóság felállításának ötlete már évekkel korábban felmerült, most Simor András jegybankelnök távozásával került ismét terítékre, és az integrált szervezetről szóló törvényjavaslat szövege már nagyjából el is készült - értesültünk a jegybankból és banki körökből.

Információinkat egyébként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóosztálya nem cáfolta, mint mondták, "a nemzetközi tapasztalatok abba az irányba mutatnak, hogy a jegybankok és a pénzügyi felügyeletek összeolvasztásával a pénzügyi rendszer felügyelete és szabályozása hatékonyabbá vált."

A pénzügyi felügyelet szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az esetleges összevonást előkészítő munkában való közreműködésre a PSZÁF-ot nem kérték fel, sem a jegybankból, sem kormányzati körökből. Ha ez bármikor felmerülne, a PSZÁF-ra vonatkozó státustörvényben foglalt jogosultsága alapján a PSZÁF a feladatkörét, szervezetét érintő kérdésben véleményt nyilvánít, javaslatot tesz - közölte Binder István.