Egyre többel tartozik Egyiptom a helyi olajtársaságoknak, köztük a Dana Gasnak is, és kérdéses, hogy mikor tudja törleszteni az ország a lejárt tartozásait. A Mol szempontjából is van jelentősége a hírnek, mivel a magyar olajtársaság egyik tulajdonosa, a Dana Gas éppen likviditási nehézségei miatt értékesítette februárban Mol pakettjének egy részét. Bár a legutóbbi információk szerint javult a társaság likviditási helyzete, azért érdemes lesz résen lenni május elején, mert lejár a három hónapos eladási korlátozási időszak, és akár újra értékesíthet Mol pakettjéből a Dana Gas.

A Dana Gas március végén jelentette be, hogy sikerült beszednie összesen kicsivel több mint 70 millió dollárt a kurdisztáni és egyiptomi követeléseiből az idei év első negyedévében. Ez a bejelentés talán megnyugtathatja a Mol tulajdonosokat, mivel némileg csökkenti annak esélyét, hogy a Dana május elején további részesedést értékesít Mol pakettjéből. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Egyiptom továbbra is nagyon lassan fizet a helyi olajtársaságoknak, így nem lehet teljes mértékben kizárni, hogy a Dana Gas likviditási szükségleteinek kielégítése érdekében újra elgondolkodik majd Mol részvényeinek értékesítésén.

Nem könnyű az olajcégek helyzete Egyiptomban

A Reuters információi szerint Egyiptom legalább 5 milliárd dollárral tartozik a helyi olajtársaságoknak. Ennek az összegnek nagyjából a fele már lejárt követelés, ami azt jelzi, hogy az ország folyamatosan küszködik az egyre inkább elszálló energiaszámlákkal miközben a lakossági árakat támogatásban részesítik a társadalmi feszültségek elkerülése végett. Az 5 milliárd dollár feletti adat azonban nem hivatalos, a Reuters a helyi vállalatok információi alapján készítette becslését, de egyiptomi részről sose kaptak hivatalos megerősítést.

A Mubarak rezsimet megdöntő 2011-es lázongások óta az egyiptomi vezetés folyamatosan halogatja az országban termelő olajcégeknek járó kifizetéseket, miközben az ország deviza tartalékai folyamatosan fogynak, az élelmiszerárak emelkednek és a turizmusból származó bevételek csökkennek. A forradalom óta egy hónappal meghosszabbodott a fizetési határidő és Egyiptom átlagosan 8,5 hónapos késéssel fizet az olajtársaságoknak.

Egyiptom az olajpiacon

Egyiptom Afrika legnagyobb nem OPEC tag olajtermelő országa, és Algéria után a második legnagyobb gázkitermelő. Afrikán belül az ötödik legnagyobb bizonyított olajkészletekkel rendelkezik az ország. A BP 2011-es adatai szerint Egyiptom bizonyított olajtartaléka eléri a 4,3 milliárd hordót, ami Afrikán belül jelentősnek számít, azonban a legnagyobb tartalékkal rendelkező Venezuelához (296,5 milliárd hordó), vagy Szaúd-Arábiához (265,4 milliárd hordó) képest elenyésző.



A helyzet ellenére az országban tevékenykedő multinacionális olajvállalatok nem állítják le beruházásaikat, és abban reménykednek, hogy néhány év alatt hozzájuthatnak követeléseikhez.

A helyzet azonban a Mol számára is érdekes lehet, mivel a társaság egyik tulajdonosa, a Dana Gas is érintett. A Reuters információi szerint Egyiptom 230 millió dollárral tartozik az amúgy is likviditási problémákkal küzdő társaságnak.

Egyszer már nyomás alá került a MOL Egyiptom miatt

Február elején jelentette be a Mol egyik tulajdonosa, a Dana Gas, hogy értékesíti a magyar olajtársaságban fennálló 3 százalékos pakettjének felét. Az akkori piaci árhoz képest 5,5 százalékos diszkonton, 17 515 forinton történt a tranzakció. A Dana Gas a tranzakciót követően vállalta, hogy nem ad el további részesedést a következő három hónap során (tehát május 8-áig). Ez a határidő most már egyre közelebb van, és mint láthatjuk, a kintlévőségek beszedése terén azóta sem javult a Dana helyzete.

A Dana Gas hivatalosan nem magyarázta a februári értékesítést, de a KBC Securities olajipari elemzője egy hosszabb kommentárjában kitért arra, hogy vélhetően a romló likviditási helyzete miatt volt kénytelen megvállni részesedésének egy részétől a társaság.

Az elemzés a következőkre mutatott rá:

  • A Dana Gas az ősz folyamán jelentős finanszírozási problémákkal szembesült, mikor is nem tudta kifizetni lejáró kötvénytartozásait.
  • Decemberben sikerült megállapodni a tartozások átstrukturálásáról, melynek során az 1 milliárd dollár értékű kötelezettségekből 70 milliót kifizetett a társaság, 80 milliót elengedtek a hitelezők, míg a fennmaradó 850 millió dollár összegű tartozás visszafizetését 5 évvel kitolták.
  • A társaság folyamatosan likviditási problémákkal szembesül, mivel igen nehezen jut hozzá a követeléseihez (elsősorban egyiptomi és kurdisztáni kintlévőségeit tudja nehezen beszedni).
  • 2012 negyedik negyedévében azonban 301 millió dollárnyi követelést beszedett a társaság, ami a 2012 szeptember végi követelésállományának közel fele. A Dana Gas az év végén így 165 millió dolláros pénzállománnyal rendelkezett, ami így elegendő lehet az egyezség szerinti 70 millió dollár kifizetéséhez.

A KBC elemzője februárban arra hívta fel a figyelmet, hogy vélhetően továbbra is problémás lehet a követelések beszedése, ezért elég jelentős annak a kockázata, hogy a Dana Gas a három hónapos eladási korlátozás lejárta után tovább értékesít Mol részesedéséből. A készpénzen kívül ugyanis a Mol pakett a társaság leglikvidebb eszköze, és az eléggé valószínűtlen, hogy inkább valamelyik működési eszközét adná el a Dana, ha szüksége lenne likviditásra.

A likviditási nehézségek fennmaradásával elképzelhető tehát, hogy májusban újra kénytelen lesz értékesíteni a Dana Gas Mol részesedéséből. Bár ez egyelőre csak puszta spekuláció, és a társaság márciusi bejelentése alapján (70 millió dollár kintlévőséget begyűjtött a társaság Egyimptomban és Kurdisztánban) egyelőre úgy tűnik javult valamelyest a társaság likviditási helyzete az utóbbi időben.  

A Mol árfolyama