Végre létrejöhet a nyersanyagpiaci gigász

Vágólapra másolva!
Több mint 4 százalékos emelkedést ért el a Glencore és az Xstrata részvénye, miután megkapja a két nyersanyagpiaci óriás a kínai hatóságoktól az összeolvadáshoz szükséges engedélyeket. A Glencore-nak el kell adnia az egyik perui bányáját ahhoz, hogy összeolvadjon a cég az Xstratával és egy közel 80 milliárd dolláros mamut jöjjön létre. Az Xstrata vezetője a két cég egyesülése után lemond a pozíciójáról is.
Vágólapra másolva!

Úgy fest, sikerül pontot tenni egy régóta húzódó összeolvadásra: a kínai hatóságok feltételekkel ugyan, de engedélyt adtak a világ legnagyobb nyerasanyagkereskedőjének, a Glencore-nak és az Xstratának az összeolvadásához. Januárban a dél-afrikai szabályozó szervezetek, novemberben pedig már az EU is rábólintott a fúzióra.

A létrejövő új nyersanyagpiaci gigásznak emiatt azonban a perui Las Bambas rézbányát el kell adnia, viszont így pont kerülhet a 14 hónapja beharangozott összeolvadásra. A kínai hatóságok amiatt húzták az időt, mivel alaposan meg kellett vizsgálniuk azt, hogy a Glencore és az Xstrata egyesülése révén mennyire koncentrálódik majd a réz piaca. Hiszen az új vállalat a harmadik legnagyobb szereplő lesz a szegmensben. A Glencore azt is vállalta, hogy továbbra is ellátja majd Kínát rézzel ugyanakkora mértékben, mint ahogyan az Xstrata tette az elmúlt két év során.

A negyedik legnagyobb bányacég jön létre a Bloomberg adatai szerint a fúzió révén, melynek árbevétele 250 milliárd dollár lehet idén.

Mint arról az Investor.hu hasábjain beszámoltunk, eléggé kacifántos volt a két vállalat számára az elmúlt egy év. A katari állami befektetési alap 12 százalékra növelte részesedését az Xstratában és eleinte ellenezte a Glencore felvásárlási ajánlatát. Szeptemberben azonban az utóbbi cég megemelte az ajánlatot, melyre a fúzió ellenzői is rábólintottak, amihez szükség volt a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair közvetítésére is.

A Xstrata közölte, hogy a fúzió után a cég vezérigazgatója távozik a pozíciójából.

A részvények jól reagáltak a keddi fejleményekre, 4 százalék fölötti pluszt ért el a Glencore és az Xstrata is.

Glencore napi grafikon (London)

Forrás: [origo]

Xstrata napi grafikon (London)

Forrás: [origo]