Óriási leépítés előtt az állami mobilcég?

Vágólapra másolva!
Munkavállalóinak akár felét is leépítheti a mobilpiaci álmokat szövögető MPVI Zrt. A lépést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem cáfolta, elmondásuk szerint a tulajdonosok vizsgálják a lehetőségeket. Munkaerőállományának jelentős leépítésével azonban nagy mértékben csökkenhet az esélye, hogy az MPVI ténylegesen is a hazai mobilpiacra lépjen, ami jelenleg a már piacon lévő szolgáltatóknak kedvez, köztük a Magyar Telekomnak.
Vágólapra másolva!

A Villággazdaság Online meg nem nevezett forrásai szerint munkavállalóinak több mint felét leépítheti az állami mobilszolgáltató, azaz az MPVI Zrt. A napilap a tervezett létszámleépítésről a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál érdeklődött, ahol azt a választ kapták, hogy a tulajdonosok vizsgálják a lehetőségeket. Ha igaznak bizonyulnak az értesülések, akkor tovább csökkenhet az MPVI megjelenése a mobilpiacon, akár az is lehet, hogy az állam már lemondott a negyedik mobilszolgáltató beindításáról annak jelentős költségterhei miatt.

Korábban a Magyar Posta, az MVM és az MFB által tulajdonolt MPVI Zrt. tűnt az első számú favoritnak, hogy új szereplővé váljon a hazai telekommunikációs piacon. Február végén azonban a Kúria érvénytelennek minősítette a 900 megahertzes frekvenciatender eredményét, melyet még tavaly szeptemberben helyezett hatályon kívül a Fővárosi Törvényszék. A lépés következtében pedig az elnyert frekvenciákat is vissza kell szolgáltatniuk a tender győzteseinek.

Az MPVI számára negatív fejlemény volt, hogy januárban két vezetője is távozott. A vezérigazgató pótlására Kovács Zsolt érkezett az ING Biztosító éléről, akinek a feladatai közé tartozik a tulajdonosi stratégia végrehajtása.

Pletyka szinten egy már piacon lévő szolgáltató megvétele is felmerült

Az MPVI vesszőfutása mellett kézenfekvő megoldásnak tűnne, ha az állam egy már a piacon lévő mobilszolgáltatót venne meg. Az [origo] még február végén szellőztette meg, hogy az állam a Vodafone hazai érdekeltségének megvásárlásán dolgozik. A hír megjelenését követően Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter és a Vodafone is cáfolt, a telekomcég részéről egyenesen kacsának nevezték az értesülést.

Az is elképzelhető, hogy a potenciális negyedik szereplő nem állami tulajdonú cég legyen, a kormány ugyanis korábban ezt a verziót is támogatta. A kormány szerint a magas árak a valódi verseny hiányát mutatják, ezért arra "bátorít minden új piaci szereplőt", hogy lépjenek be a magyar piacra - mondta el egy korábbi videónyilatkozatában Giró-Szász András kormányszóvivő.

A jelenlegi helyzet, azaz a negyedik szereplő késlekedése a már piacon lévő, inkumbens mobilszolgáltatóknak kedvez, közöttük a Magyar Telekomnak, melynek így kisebb versennyel kell szembenéznie az amúgy is jelentős terhet (telefonadó) cipelő szektorban. A Magyar Telekom árfolyamán nem látható érdemi reakció a megjelentekre, ami annak is betudható, hogy már az elemzők is egyre kisebb valószínűség mellett számolnak a negyedik szolgáltató idei piacra lépésével.

A Magyar Telekom árfolyama

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.