Matolcsy gyengítette a forintot

2013.04.18. 10:18

Az elmúlt napokban a térségi devizákkal együtt jól teljesítő forint árfolyama csütörtökön reggel esni kezdett, az elemzők szerint Matolcsy György jegybankelnök szavaira válaszul.

A reggeli 294 és 295 forint közötti euróárfolyamról pillanatok alatt 295 fölé, majd 297 forintig is erősödött az euró, 10 óra után 296 és 297 között ingadozott. A hirtelen foringyengülés az után következett be, hogy Matolcsy György az MTI-nek adott első jegybankelnöki interjújában többek között arról beszélt, hogy Patai Mihály, a Bankszövetség volt elnökének javaslatát alapul véve a Magyar Nemzeti Bank megvonná a kéthetes jegybanki pénzelhelyezés lehetőségét a külföldi bankoktól. Azoktól a bankoktól, amelyek nem vesznek részt a magyarországi hitelezésben, és nem tartanak fenn itthon munkahelyeket, így csak a kéthetes kötvények kamatát teszik zsebre.

A jegybankelnök szavaira a forint árfolyama az euróéhoz képest esni kezdett, míg más régiós devizáknál nem volt tapasztalható ez a csökkenés.

A kéthetes jegybanki kötvények vásárlásából kiszorított bankok számára a lépés tulajdonképpen kamatvágással ér fel, hiszen ők így kénytelenek lesznek forrásaikat kedvezőtlenebb kamatozású eszközökben elhelyezni.

A forintgyengülés a délelőtt folyamán is folytatódott, az eurót rövid ideig 298 forinton is jegyezték, ezt követően a kurzus visszatalált a 297 és 298 forint közötti sávba. Ez jelentős elmozdulás az elmúlt napokhoz képest, hiszen a hét elején 295 forint felett kezdett az euró, de 293,33 forinton is történt jegyzés, amire utoljára február végén volt példa. A hónap elején még 304 forint felett járt az euró árfolyama; egy hónappal ezelőtt pedig, március 18-án 308,65 forinton, idei csúcsán.