Műbalhé a németeknél? - Több lehet annál ez a leminősítés

Vágólapra másolva!
Igaznak bizonyultak a tegnapi pletykák, valóban leminősítették a német adósság besorolását. Van azonban egy csavar is a történetben, hiszen a lépésre nem úgy került sor, ahogy attól sokan tartottak. Nem a nagy és a piaci szereplők által szorosan követett hitelminősítők egyike lépett, hanem az elsőre sokaknak idegenül csengő amerikai Egan-Jones Ratings. A leminősítés ettől eltekintve mindenképp figyelmet érdemel, hiszen a kis hitelminősítő korábban már több esetben is bizonyította, hogy képes a nagyoknál gyorsabban reagálni. Eközben a Moody's megerősítette a német adósság legerősebb, "Aaa"-s besorolását, habár negatív kilátással. Szerintük ezt az ország kiegyensúlyozott gazdasága és a kivételes költségvetési fegyelem teszik indokolttá.
Vágólapra másolva!

Elvesztette Németország "A+"-os besorolását az Egan-Jonesnál. Az amerikai hitelminősítő "A" kategóriába vágta le az ország adósságát, amire a további leminősítés lehetőségével együtt járó negatív kilátást fogalmazott meg. A lépést a bankszektor felé mutatkozó nagy kitettséggel, és az Európai Unió más országainak gyengélkedésével magyarázták, ami Németországra is negatív hatást gyakorol. Bár Angela Merkel nem szeretné áldását adni a közös eurókötvényre, a hitelminősítő szerint más EKB tagok leszavazzák majd a németek akaratát. A német államadósság GDP-hez mért aránya a 2011-es 80 százalékról egészen 100 százalékig emelkedhet.

Tegnap már szárnyra keltek pletykák a leminősítéssel kapcsolatban, ami a német tőzsdén erős eladói hullámot generált. Akkor még talán azt nem sejtette senki, hogy a nem a piaci szereplők által szorosabban követett három nagy hitelminősítő egyike, hanem a sokak számára eddig talán ismeretlen Egan Jones fog majd lépni. Nem jelenti ez persze, hogy egyszerűen csak legyinteni kell a tegnapi bejelentésre.

A német tőzsdeindex, a DAX alakulása (pont)

Az Egan-Jones hátránya, de egyben előnye is a kis mérete, aminek köszönhetően több esetben is képes a nagyoknál gyorsabb lépésekre. 2011. júliusában például elsőként minősítették le Amerikát, melyet követően egy hónapnak kellett eltelnie, hogy kövesse a sorban az Standar&Poor's.

Az Egan-Jones lépéseit tehát igenis érdemes komolyan venni, bár fontos hangsúlyozni, hogy a vállalat főprofilja nem országok adósságának minősítése, ők elsősorban vállalatok hitelminősítésében érdekeltek. Azért is lehet érdemes követni lépéseiket, mert más üzleti modell szerint működnek, mint a nagyobb versenytársak, akiket sok kritika ér az alkalmazott gyakorlatuk miatt. Míg a három nagynál a díjbevételek a minősítendő ország/vállalattól származik (ami nyomást helyezhet rájuk, hogy kedvezőbb képben tüntessenek fel minősítéseket), addig az Egan-Jonesnál nem a minősített cég fizet.