Milliárdos kifizetés a MOL-nak

Vágólapra másolva!
Részvényenként két eurós osztalékot fizet napokon belül a Mol szlovák leánycége, a Slovnaft - írja a Bloomberg. A kifizetendő összeg csaknem egésze a Mol zsebében landol, hiszen 98,4 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatban.
Vágólapra másolva!

A Slovnaft részvényenként két eurós osztalékot fog fizetni napokon belül, vagyis a tavaly megtermelt eredményének közel 90 százalékát osztja szét részvényesei között. Mivel a Mol a szlovák finomítóban 98,4 százalékos részesedéssel rendelkezik, az osztalék tetemes része, nagyságrendileg 12 milliárd forint a hazai olajcég zsebében fog landolni.

A hazai olajcég részvényárfolyamát illetően ez igazából egy semleges tranzakció, hiszen a MOL tavalyi 150 milliárd forintos konszolidált eredményszáma - amit a befektetők figyelnek a döntéseik meghozatalakor - már a Slovnaft által termelt eredményt is magában foglalja. A hír tehát pusztán egy technikai, elszámolási döntésből fakadó mozgásként értelmezhető.

A tavalyi évhez képest a mostani bejelentés érdekessége, hogy ismét visszatér a vállalat az eredmény osztalék formájában történő kifizetéséhez. Ez a korábbi években is szokás volt (az eredménynek a mostanihoz hasonlóan nagy százalékát osztalékként osztották szét), tavaly viszont - talán a veszteséges működés miatt is - erre már nem került sor.