Idén orosz lett a leggazdagabb brit

Vágólapra másolva!
Aliser Uszmanov orosz acél- és telekommágnás végzett a Sunday Times leggazdagabb briteket rangsoroló listájának élén.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban élő Uszmanov vagyonának zöme a vas- és acéliparból származik, övé Oroszország legnagyobb kohászati és vasércbányászati társasága, és kisebbségi tulajdonosa a második legnagyobb orosz mobilszolgáltatónak. Az 59 éves üzletember jó érzékkel fektetett be olyan internetes vállalkozásokba is, mint a Facebook, a Zynga vagy a Groupon, továbbá 30 százalékos tulajdont birtokol az élvonalbeli brit Arsenal labdarúgóklubnak is. Aliser Uszmanov teljes vagyonát a brit lap 13,3 milliárd fontra becsüli, ami mintegy négy és fél billió forintot jelent.

A lista második helyén ugyancsak egy orosz születésű amerikaiüzletember, Len Blatavnik áll 11 milliárd fontos vagyonával, aki többek közt a Warner Music lemezkiadó cég tulajdonosa, de számos egyéb befektetéssel is rendelkezik, és többek közt az egyik orosz olajcégben is igazgatósági tag - írja a BBC a Sunday Times nyomán.

A harmadik helyre egy testvérpár, Sri és Gopi Hinduja juthatott el, akik a londoni székhelyű, de komoly iráni és indai jelenléttel bíró Hinduja Group konglomerátum tulajdonosai, amely az energiaipar mellett a telekommunikációs szektorban és az autógyártásban is érdekelt. Vagyonukat 10,6 milliár fontra becsüli a Sunday Times.