Csökken az olajár, de az OPEC nem aggódik

Vágólapra másolva!
Az iráni és a venezuelai olajminiszter is úgy véli, hogy az OPEC tagországoknak rendkívüli ülésen kellene megvitatniuk a kőolaj termelési kvóták változtatását, mivel az olaj árfolyama tavaly nyár óta először süllyedt a 100 dolláros szint alá. Több tényező is arra utal véleményünk szerint, hogy ettől függetlenül nem lesz előrehozott találkozó és majd csak a május 31-én esedékes rendes ülés keretein belül születhet döntés.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülés következhet?

A napokban az iráni olajminiszter, Rostam Ghasemi úgy nyilatkozott, hogy az OPEC mérlegelni fogja egy rendkívüli OPEC ülés lehetőségét a tervezett május végi találkozójuk előtt, amennyiben az olaj ára tartósan a 100 dollár alatti szinten marad.

Ezt követően a venezuelai olajminiszter is arról nyilatkozott, hogy az OPEC-nél szóba került egy rendkívüli találkozó lehetősége. Véleménye szerint jelenleg túlkínálat van a piacon, ráadásul a venezuelai kormány a 100 dolláros határ megtámogatását tartaná megfelelő lépésnek.

Az OPEC jelenleg egy 12 féle kőolajfajtából összegyúrt olajár benchmarkot követ szoros figyelemmel, melynek értéke 2012 júliusa óta a mostani héten járt először a 100 dolláros szint alatt.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az árfolyam további esését a kőolaj kitermelési kvóta csökkentésével tudná hátráltatni az OPEC. Egy ilyen lépéstől a kereslet-kínálat egyensúlyának helyrebillenését várhatnánk, ami az olajár stabilizálódásához vezethetne. A jelenlegi túlkínálat azonban a szezonális finomítói leállások miatt vélhetően magától is helyre fog állni hamarosan, amikor a szokásos karbantartási munkák befejeződnek és a finomítók részéről újra megnövekszik a kőolaj iránti kereslet.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Nem valószínű a rendkívüli lépés

A Wall Street Journal információi szerint három hivatalos személy is úgy nyilatkozott pénteken, hogy a szervezet nem tett formális lépéseket a rendkívüli ülés érdekében. Egyrészt május végén lenne a rendes ülés, másrészt van más eszköz is a helyzet stabilizálására. Például a verbális intervenció is megoldást jelenthet rövid távon és nem is lenne meglepő, ha például egy nagyobb súlyú OPEC tagország, mint például Szaúd-Arábia elkezdene pedzegetni egy esetleges kvótacsökkentést.

A Kőolajexportáló Országok Szervezete május 31-én tartja idén első éves tervezett összejövetelét, ahol a gazdasági viszonyokat és az olajár szintjét figyelembe véve döntenek majd a szervezethez tartozó országok kőolaj kitermelésének szintjéről.

A múltban az volt jellemző, hogy csak extrém esetekben, a keresleti és kínálati viszonyokban tapasztalható jelentős egyenlőtlenségek esetén, illetve gazdasági pánikhangulatban változtattak a kitermelési kvótán. Legutóbb 2008-ban volt erre példa, amikor a Brent típusú kőolaj árfolyama a rekord magas 150 dollár közeli szintről zuhanórepülésben tartott az 50 dolláros érték felé. Ekkor a megszokottól eltérő módon a szeptemberben esedékes ülésük után még kétszer, októberben és decemberben is találkoztak az OPEC tagok. A három ülés alkalmával összesen 4,2 millió hordós kitermelés csökkentésről határoztak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Amikor legutóbb hasonlóan 100 dolláros szint alá süllyedt az árfolyam, akkor nem volt OPEC kvótacsökkentés, ezért vélhetően eltúlzott az iráni és venezuelai olajminiszter véleménye. Alapvetően inkább arra lehet számítani, hogy a május 31-i találkozóig kitartanak a tagországok, és megvárják, hogy addig hogyan alakul a kereslet-kínálati egyensúly.