Ha Soros beszáll, megőrülnek a befektetők

2013.04.26. 13:00

A híres befektetési guru, Soros György alapja közel 8 százalékos részesedést szerzett a komoly gondokkal küszködő, és jelentős átalakuláson áteső JC Penney kiskereskedelmi láncban. A hírre 7 százalékot ugrott a részvény árfolyama az amerikai piaczárás utáni kereskedés során, így bő két hét alatt már mintegy 17 százalékos pluszt tud felmutatni.

7,3 százalékot ugrott a tengerentúli piaczárás utáni kereskedésben a JC Penney kiskereskedelmi lánc részvénye, miután fény derült rá, hogy Soros György alapja 7,9 százalékos részesedést szerzett a cégben. A Soros Fund Management ezzel a negyedik számú tulajdonossá lépett elő. A JC Penney részvényesi összetételéről érdemes kiemelni, hogy a 12 legnagyobb tulajdonos a vállalat közel 90 százalékát birtokolja.

Forrás: [origo]

A JC Penney jelenleg igen komoly változásokon megy keresztül, ugyanis az elmúlt hetekben több vezetőjétől is megvált, közöttük Ron Johnson vezérigazgatótól is, aki 2011 végén még nagy reményekkel érkezett az Apple-től. A hozzá fűzött várakozásokat azonban korántsem igazolta vissza, ugyanis vezetése alatt negyedévről negyedévre gyengébb teljesítményről számolt be a kiskereskedelmi cég. Az előző negyedév egyenesen katasztrofálisra sikerült, az utóbbi 20 év legalacsonyabb árbevételéről számolt be a JC Penney, 28 százalékkal alulmúlva az egy évvel korábbi értékesítést.

Ráadásul a részvényesek azért sem lehettek elégedettek Johnson teljesítményével, mert a JC Penney árfolyama vezetése alatt megfeleződött. Ennek tudatában talán nem meglepő, hogy leváltották, utódja Myron E. Ullmann III egyébként elődje is egyben.

A JC Penney heti grafikonja (NYSE)

Forrás: [origo]

Távozását követően azonban úgy néz ki, hogy ismét fellélegezhetnek a befektetők, ugyanis részvényeik árfolyama április 9-e óta mintegy 17 százalékot emelkedett, ha a tegnap piaczárás utáni menetelést is beleszámítjuk.

A JC Penney napi grafikonja (NYSE)

Forrás: [origo]