Vágólapra másolva!
A negatív tartományban fejezte be a hetet a magyar tőzsde, a BUX 0,3 százalékos mínuszban zárt. Ma a Magyar Telekom volt a felülteljesítő, a cég 0,5 százalékkal emelkedett. A forint euróval szembeni árfolyama a 302-es szint fölé ért a nap végére. A hazai parketten rendkívül alacsony 3,5 milliárdos volt a forgalom, ami majdnem csak a harmada az idei év átlagának.Európában a vezető indexek mindegyike csökken, ezzel korrigálva a héten mutatott korábbi jó teljesítményeket.Amerikában vegyesen mozognak a mutatók a vártnál rosszabb GDP-adatokra, de a rosszabb eredmény nem váltott ki nagy mozgásokat. A Dow Jones emelkedni tud, de az S&P 500 és a Nasdaq a negatív tartományban jár.
Vágólapra másolva!

Csökkenéssel zárta a hetet a BUX

0,3 százalékos mínuszban fejezte be a hetet a budapesti tőzsde, amely nem tudta függetleníteni magát az általános negatív piaci hangulattól. A régióban egyedül a lengyel tőzsde tud csak emelkedni. Rendkívül kicsi volt a forgalom ma a BÉT-en alig több mint 3,5 milliárdos, ami körülbelül az idei év átlagának körülbelül a harmada.

Forrás: [origo]

A blue-chipek közül a Magyar Telekom 0,5 százalékot emelkedett, akihez csatlakozott a Richter is 0,3 százalékos pluszával, holott napközben végig a negatív tartományban mozgott a hazai gyógyszerpapír. A Mol 0,6 százalékkal csökken. Az OTP 0,4 százalékos csökkenéssel zárta a napot, míg az Egis 1,1 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

Forrás: [origo]

Keresi az akvizíciós lehetőségeket az OTP, és a nemzetközi helyszínek mellett a magyar bankpiacot is figyelik - mondta el Csányi Sándor a bank mai közgyűlésén. Emellett tovább bővülhet idén az OTP hitelállománya, miközben a hitelportfólió minőségének romlásában már rövidtávon is lassulást várnak. Az elnök-vezérigazgató szerint az eredménykilátások alapján van lehetőség az osztalék jövőbeli emelésére is, de adott esetben inkább a saját részvények vásárlását preferálnák.

520 ezer darab CIG Pannóniarészvényt értékesített 190 forintos áron Solymár Attila Tamás, a CIG Pannónia felügyelőbizottságának tagja a mai napon. A cég árfolyama 0,9 százalékkal csökkent.

Délután 1 órától felfüggesztették az E-Star részvények, illetve kötvények kereskedését a budapesti tőzsdén a csődegyezségi eljárás miatt. A kereskedés szüneteltetését megelőzően 7,5 százalékkal emelkedett az árfolyam.

Kisebb gyengülést mutatott ma a forint az euróval szemben, a reggeli 301 es szintről mostanra a 301,7-ig araszolt a hazai deviza. Eközben a dollárral szemben 231,9, a svájci frankkal szemben pedig 246,2 közelében mozog a forint árfolyama.

Az EUR/HUF napi árfolyama

Forrás: [origo]

Korrigálnak az európai tőzsdék

Európában nap végéig kitart az eladók fölénye, korrigálva ezzel a héten korábban mutatott nagy menetelést. A vezető indexek mindegyike mínuszban tartózkodik a hét utolsó kereskedési napjának vége felé.

Forrás: [origo]

2016-ig elhalasztotta ma Spanyolország a deficitcélok elérését, így újabb két év türelmi időt kaptak ahhoz, hogy 3 százalék alatti legyen a hiány. Idén pedig a deficit 4,5 százalékos cél helyett 6,3 százalék lesz.

Csökkentette a norvég állami olajalap a japán, az osztrák és a francia kötvény kitettségét, míg az amerikait, a hollandot és a németet növelték. Az első negyedévben 5,4 százalékos teljesítményt ért el, főként a részvénypozíciókon elért teljesítmény miatt.

Több mint 6 százalékos mínuszban jár a PPR luxuscég, mely az elemzői várakozásoktól számolt be. A cég bár a legtöbb luxusmárkából többet adott el mint a megelőző év azonos időszakában, a növekedés üteme azonban elmaradt a korábbiaktól és a várttól is.

A PPR árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]

2,5 százalékos mínuszban jár a Telenor, mivel az elemzői várakozásokat alulmúló első negyedéves értékesítésről számolt be a hazánkban is jelen lévő társaság anyavállalata. A telekommunikációs cég 24,7 milliárd koronás árbevétele elmaradt a 25,2 milliárd koronás szakértői becslésektől.

Gyengébb lett a GDP növekedés a vártnál az USA-ban

Az elemzői konszenzusnál gyengébb első negyedéves amerikai GDP-adat után a Dow Jones-on kívül csökkennek a tengerentúli indexek. Túl nagy sokk nincs, de az első reakciók negatívak voltak. Jelenleg az S&P 500 0,3, míg a Nasdaq 0,4 százalékkal megy lejjebb. A Dow viszont 0,1 százalékos pluszban van.

Az elemzők által várt 3 százalékos helyett csupán 2,5 százalékos volt az amerikai gazdaság növekedése az idei első negyedévben évesített negyedéves alapon. A bővülés viszont az előző negyedévi 0,4 százalékot meghaladja.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül csak a közmű tud emelkedni, míg a nyersanyag kapcsolt cégek teljesítenek a legrosszabbul.

Forrás: [origo]

Az elemzői konszenzushoz képest magasabb egy részvényre jutó profitot ért el a Chevron. Az olajcég 3,18 dolláros EPS-t hozott össze a várt 3,09 dollárral szemben. Naponta a társaság 2,65 millió hordó szénhidrogént termel.

6,6 százalékkal ugrik a JC Penney kiskereskedelmi lánc részvénye, miután fény derült rá, hogy Soros György alapja 7,9 százalékos részesedést szerzett a cégben. A Soros Fund Management ezzel a negyedik számú tulajdonossá lépett elő.

Összességében felemás első negyedéves számokat publikált tegnap este piaczárás után a legnagyobb online kiskereskedő, az Amazon. A társaság árbevétele ugyan 22 százalékot nőtt éves alapon, még sem tudta túlszárnyalni az elemzői konszenzusban szereplő értéket. Az egy részvényre jutó eredménye viszont több mint 85 százalékkal meghaladta a szakértői várakozásokat. Az Amazon részvényei 6,3 százalékkal zuhannak a pénteki kereskedésben.

Az Amazon árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]