Hiába imádják az Amazont, profit még nincs

Vágólapra másolva!
Felemás negyedévet zárt a világ legnagyobb online kereskedője, az Amazon. A társaság ugyan a várakozásokhoz képest lényegesen nagyobb profitot ért el, de még mindig képtelen normálisnak mondható nyereséget felmutatni, ráadásul a következő negyedévet vizsgálva pesszimistább a menedzsment mint a piac. A részvény a pénteki kereskedést 3 százalékos csökkenéssel kezdheti meg.
Vágólapra másolva!

Összességében felemás első negyedéves számokat publikált tegnap este piaczárás után a legnagyobb online kiskereskedő, az Amazon. A társaság árbevétele ugyan 22 százalékot nőtt éves alapon, még sem tudta túlszárnyalni az elemzői konszenzusban szereplő értéket. Az egy részvényre jutó profit esetében ugyanakkor pont az ellenkezője történt, a tavalyi év azonos időszakához képest 35 százalékot esett az adat, de a konszenzusban szereplő közel 10 centes értéket több mint 85 százalékkal lőtte túl a vállalat, köszönhetően főként a digitális termékek eladásainak.

A negyedik negyedéves teljesítményhez viszonyítva azonban visszaesés látható árbevétel és profit soron is, igaz, a karácsonyi szezon szokott a kereskedő cégek legjobb időszaka lenni az évben.

Forrás: [origo]

Annak ellenére, hogy az Amazon évről évre szinte folyamatosan tudja növelni értékesítést, továbbra sem tud normális profitot elérni. A vállalat 181 millió dolláros üzemi eredményt tudott összekaparni a várt 96,8 millió dollárral szemben, holott 16 milliárd dollár fölötti árbevételre képes a vállalat.

A társaság eredményhányadán nagyon jól látszik a csökkenő tendencia, mely jól jelzi a cég vezérigazgatójának, Jeff Bezos stratégiáját. Főként a növekedésre és a piacok térnyeresére próbálnak fókuszálni a cégnél. A negyedév során 20 új elosztó központot hozott létre a vállalat azért, hogy a gyorsabb kiszállítás miatt az ügyfelek őket válasszák.

Forrás: [origo]

A felemás számok mellett leginkább a menedzsment következő negyedéves prognózisai lehetnek csalódást keltőek. Az Amazon a második negyedévben optimista esetben 10 millió dolláros üzemi eredményt érhet el, de negatív esetben akár 340 millió dollár is lehet a veszteség, holott az elemzők ettől jóval optimistábbak voltak, hiszen 165,1 millió dolláros profitra számítottak.

Árbevételt tekintve viszont a szakértők és az Amazon előrejelzései is egybevágnak, ugyanis a cég 14,5-16,2 milliárd dollárt jósol a második negyedévre, míg az elemzők 15,9 milliárd dollárt.

Új termékbe fektet a cég

Az Amazonhoz közel álló források arról számoltak be a héten, hogy tévékhez csatlakozó set-top boxot készül értékesíteni a cég, melyen az Amazon videótárából lehet majd letölteni tartalmat. A Bloomberg információi szerint az év második felében kerülhet a forgalomba a készülék. A vállalat ezzel a lépéssel az Apple TV-vel próbálná felvenni a versenyt.

A részvény 3 százalékot meghaladó csökkenéssel kezdhet bele a pénteki kereskedésbe, bár a jelentés után alaposan megrángatták a papírt, mely járt 3 százalékos pluszban is.

Amazon napi grafikon (Nasdaq)

Forrás: [origo]