Lemondott az NFÜ vezetője

2013.04.29. 11:40

Lemondott Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint előre eltervezett menetrend szerint távozik, mert a munkáját csak addig vállalta, amíg Magyarország képessé nem válik lehívni az összes uniós forrást. A menetrendszerűnek írt lemondás előtt azonban már kapott nyílt kritikát Orbán Viktortól, aki tavaly nyáron jelentette be az NFÜ átszervezését.

Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel, április 30-ai hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét - közölte az NFÜ.

"Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes abszorpciójára" - olvasható a közleményben, amely szerint a tervezett menetrend szerint mondott le Petykó. A lemondást Németh Lászlóné fejlesztési miniszter elfogadta.

A NFÜ szerint a 8200 milliárd forintnyi uniós támogatás közel 100 százalékát már kiírták, 95 százalékát pedig lekötötték. A pénzt 2015 végéig kell elkölteni, de a 8200 milliárd forintból egyelőre csak 3718 milliárdot költöttek el (az NFÜ honlapján látható számláló hétfői állapota szerint).

Orbán Viktor kormányfő korábban kritizálta az NFÜ működését. Tavaly nyáron arról beszélt, hogy az NFÜ irányítása túl bürokratikus, bonyolult és rugalmatlan, túl nagy határidőkkel dolgozik, pedig az ott dolgozók megszakadnak a munkától. Orbán szerint ez azért van, mert rosszul szervezték meg a munkát.

A miniszterelnök akkor bejelentette, hogy új szervezetet hoznak létre, de a 2007-2013 közti uniós költségvetési ciklus miatt már nem változtatnak a jelenlegi rendszeren. A jövőre induló új szervezetről egyelőre annyit tudni, hogy a tervezési, pénzelosztási funkciót a minisztériumhoz delegálnák, a konkrét pályázatok kezelése maradna egy központi szervezetnél. Az átalakítás vesztese az NFÜ, amely eddig a pályázatok megjelentetéséért is felelős volt.

Az NFÜ körül gyanús ügyek is nyilvánosságra kerültek. Az [origo] korábban írt egy pályázatról, amelynél először kihirdették a nyerteseket, azután viszont visszavonták a listát, és egy újat jelentettek meg, amelyen már más volt a sorrend.

Petykó Zoltán tagja marad a Mavir felügyelőbizottságának és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának, de a továbbiakban az "üzleti életben kamatoztatja majd szakértelmét".