Két nap késéssel kiírta az új trafikpályázatokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. annak az 1417 település dohányboltjának az üzemeltetésére, amelyekre az első körben nem érkezett ajánlat. A Zrt honlapján megjelent egy 140 település nevét tartalmazó érvénytelenítési lista is, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ezek a páláyzatok miért lettek érvénytelenek.

Megjelent a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt  honlapján, illetve a kormányzati honlapon a trafikpályázat megismételt pályázati felhívása. A pályázatok első köre - ahogy arról korábban beszámoltunk - jelentkezők hiányában 1417 helyen lett eredménytelen, így az új, a korábbihoz képest változatlan tartalmú kiírás ezekre a településekre szól.

Az új kiírást egyébként a Dohánykereskedelmi Zrt és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium március 29-i felhívásától számított 30. napon - vagyis hétfőn kellett volna közzétenni. A csúszást a Világgazdaság cikke azzal magyarázta, hogy hétfőn kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 10 helyett 12 százalékos árrést garantálna a dohány-kiskereskedőknek, vagyis van esély rá, hogy változzon a parlament előtt lévő, dohánykereskedelemről benyújtott törvénymódosító javaslat. A lap következtetései szerint a kiírással eredetileg megvárták volna, hogy kiírás a módosítás után, a vonzóbb feltételekkel jelenhessen meg.

Az új pályázatok 31 750 forintos pályázati díj ellenében július 1-ig nyújthatók be. Egy pályázó egy településre maximálisan csak egy pályázatot adhat be (az érintett, 1000 fő alatti kistelepülések legtöbbjén eleve csak egy dohánybolt üzemelhet), de más településre adhat be pályázatot ugyanaz a jelentkező.

A Dohánykereskedelmi Zrt honlapján megjelent egyébként egy 140 település nevét tartalmazó érvénytelenítési lista is, "érvénytelenített koncessziók" megnevezéssel. A Zrt sajtóosztálya egyelőre nem válaszolt az érvénytelenítés okait firtató kérdéseinkre.