Megválna a Pepsitől a Heineken

Vágólapra másolva!
Piaci információk szerint a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a Heineken vevőt keres holland üdítőitalgyártó- és forgalmazó egységére. A leány többek között olyan világhírű márkák licencjogával rendelkezik, mint a Pepsi, a 7Up vagy a MountainDew. Az elmúlt negyedévekben a holland sörgyártóra jelentős teher nehezedett Európában, ugyanis gyengén muzsikált a sörértékesítése. Így a várhatóan 500 millió dollárral kecsegtető üzlet némiképp vígasztalhatja a Heinekent.
Vágólapra másolva!

A világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a Heineken vevőt keres a Vrumona névre hallgató üdítőitalgyártó és forgalmazó egységére a Bloomberg ügylethez közel álló forrásai szerint. A Vrumona saját termékei mellett több világhírű márka licencjogát is magáénak tudhatja, melyek közül a legismertebb a Pepsi, a 7Up, a Gatorade, illetve a Mountain Dew.

A vevőjelöltek a Bloomberg értesülése alapján jelenleg az egység átvizsgálását végzik, az ügyletet pedig a JPMorgan bonyolíthatja le. Ugyanakkor a Heineken részéről nem kívánták megerősíteni az értesüléseket. A források szerint a leányért legalább 500 millió eurót kaphat anyavállalata.

A Heinekennek muszáj valamit lépnie Európában, ugyanis komoly gondot okoz neki az értékesítés a kontinensen. Az április végén közzétett gyorsjelentése szerint 13,6 százalékkal zsugorodott sörértékesítése, amivel a leggyengébb régiónak bizonyult. A sörgyártó menedzsmentje ekkor úgy nyilatkozott, hogy 2013 kihívásokkal teli év lehet, Európa pedig továbbra is problémás lehet.

Már a gyenge negyedéves gyorsjelentést megelőzően visszaesést mutatott a Heineken részvénye az amszterdami parketten, ami a beszámoló publikálását követően folytatódott, 58 euróról közel 53 euróig esett az árfolyam. Innen azonban felpattanást mutat a papír, igaz, ma ismét kisebb, 0,8 százalékos mínuszt láthatunk.

A Heineken árfolyama (Amszterdam)

Forrás: [origo]