15000 pontnál a Dow Jones

Vágólapra másolva!
Új történelmi csúcsra ugrott a Dow Jones és az S&P 500 index is, elsősorban a kedvező amerikai munkaerőpiaci adatok miatt. A Dow a 15000 pontos érték fölött jár már, míg az S&P már jóval 1600 pont felett. Mivel úgy tűnik, hogy a Fed a közeljövőben nem változtat havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programján, a pénzbőség a részvénypiacokat további magasságokba repíthetik.
Vágólapra másolva!

Túllépett már a 15 000 pontos értéken is a Dow Jones, amivel újabb mindenkori csúcsot ütött. Mellette az S&P 500 index is történelmi tettet hajtott végre, ugyanis 1600 pont fölé került, amit még soha nem láthattak a befektetők.

Az S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Az amerikai piacokat a ma délután megjelent kedvező munkaerőpiaci adatok repítették a szédítő magasságokba. A munkanélküliség 2008 decembere óta nem látott mélységbe esett, emellett a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma is a vártnál nagyobb mértékben nőtt.

A Dow Jones értéke (pontban)

Forrás: [origo]

A részvényvásárlásokat az is tovább fűtheti, hogy a Fed nem változtatott jelenleg futó havi 85 milliárd dollár összegű eszközvásárlási programján a május elsején zárult 2 napos ülésén. Az amerikai jegybank azt is kijelentette, hogy a későbbiekben, ha szükséges lefelé vagy felfelé is módosítja programját. A piacok aznap nem reagáltak jól a hírekre, de ebben az ADP vártnál gyengébb foglalkoztatási adata is szerepet játszhatott.

A múlt héten közzétett vártnál gyengébb amerikai GDP-adat tekintetében azonban nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben visszább fogná pénznyomdáját a Fed, ami pedig további lökést adhat a piacoknak. Emellett pedig a fokozódó hozaméhség is hajthatja a részvénytőzsdéket, hiszen az államkötvények hozamai folymatosan soha nem látott mélységekbe esnek.

Forrás: [origo]