Az EU gyorsítana a lóhúsbotrány miatt

Vágólapra másolva!
Egyszerűsítené az állategészségügyre és növényvédelemre vonatkozó szabályokat, valamint hatékonyabbá tenné az agrártermékek ellenőrzését az Európai Bizottság - jelentette be hétfőn a testület fogyasztóvédelmi és egészségügyi kérdésekért felelős tagja, a máltai Tonio Borg.
Vágólapra másolva!

A biztos rámutatott, hogy az agrár-élelmiszeripar a második legnagyobb, 750 milliárd euró értéket előállító szektor, amely 48 millió embernek ad munkát.

"Bár Európában a legjobbak az élelmiszer-biztonsági előírások a világon, a közelmúlt lóhúsbotránya rávilágított, hogy van még hova fejlődni, bár most senki egészsége nem került közvetlen veszélybe" - fogalmazott a máltai politikus, aki a most bejelentett csomag céljának nevezte, hogy okosabb szabályok révén biztonságosabb élelmiszerek készülhessenek.

A javaslat a jelenlegi 70 helyett mindössze öt jogszabállyal váltaná fel a szektort jelenleg szabályozó előírásokat. Ezek közül az egyik csak állat-egészségügyi kérdéseket szabályozna, és egységes rendszerbe foglalná az állatok betegségeinek azonosítását és ellenőrzését.

A bizottság ettől azt reméli, hogy a termelők és állatorvosok számára is megkönnyíti majd a gyors reagálást, a fogyasztókra és az állatállományra egyaránt minimálisra csökken az állatok között terjedő esetleges betegség hatása. A javaslat a növény-egészségügyi előírásokat is megváltoztatná az újfajta kártevők európai megjelenése miatt, nagyobb hangsúlyt helyezne az unión kívülről származó termékek ellenőrzésére és a termékek nyomon követésére az egységes piacon.

Ezeken túl a tervezet hatékonyabbá tenné a tagállamok hatóságai számára rendelkezésre álló eszközöket, hogy ellenőrizni tudják az uniós előírások betartását.