Kirobbanó nyereség a német gázóriásnál

Vágólapra másolva!
Jelentős mértékű profitnövekedésről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a Linde gázipari óriás. A német társaság elsősorban az árbevételének 10 százalékos bővülésének köszönheti a kirobbanó eredményeket, mely pedig nagyrészt a tavaly felvásárolt amerikai Lincare remek negyedéves teljesítményének köszönhető. A Linde ezen kívül megerősítette idei profitvárakozásait is, ezeknek köszönhetően a részvények a DAX index legjobban teljesítő komponensének számítanak ma.
Vágólapra másolva!

Kellemes meglepetést okozott első negyedéves gyorsjelentésével a német gázipari óriás, a Linde. A vállalat üzemi nyeresége 13 százalékkal, 953 millió euróra nőtt egy év alatt 2013 első három hónapjában, miközben a szakértők "csak" 935 millió euróra számítottak - írja a Bloomberg.

A profit növekedése elsősorban az árbevétel 10 százalékos emelkedésének köszönhető, mely pedig nagyrészben a tavaly augusztusban 3,8 milliárd dollárért felvásárolt Lincare segítségével ugrott meg. A Lincare ugyanis 397 millió euró értékben járult hozzá a vállalat értékesítéseihez, ennek segítségével pedig a Linde gázüzletágának forgalma 15 százalékkal tudott bővülni. A Linde ebben a szegmensben elért profitját szintén 15 százalékkal, 942 millió euróra emelte. A Lincare nélküli, devizahatásoktól, valamint a földgáz árfolyamától tisztított árbevétel "csupán" 3,7 százalékos bővülést tudott mutatni.

A Linde ezen kívül az Air Products & Chemicals társaságot is felvásárolta 2012 januárjában, és a beolvasztott társaság szintén jelentős mértékben hozzájárult a német vállalat árbevételének 10 százalékos növekedéséhez.

Forrás: [origo]

A Linde ezen túl további jó hírrel is szolgált a befektetőknek, mivel megerősítette korábban előrejelzett idei profitvárakozásait, mely szerint legalább 4 milliárd eurós üzemi nyereséget fognak elérni ebben az évben. 2016-ra pedig tovább, 5 milliárd euróra tudják majd növelni nyereségüket. Továbbá megerősítették, hogy Wolfgang Reitzle vezérigazgató 2014 májusában távozik posztjáról.

A kedvező események után a Linde részvényei a DAX legjobban teljesítő komponensének számítanak 4,1 százalékos drágulásukkal.

Linde árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]