Magára talált a Magyar Telekom?

Vágólapra másolva!
Tegnap lehetett utoljára a tavalyi év után járó ötven forintos osztalék reményében megvásárolni a Magyar Telekom részvényeit. Mivel ma már az osztalék nélkül forognak a papírok, a tankönyvi példa szerint egy annak megfelelő mértékű áreséssel indulhat majd a kereskedés. Ne lepődjön meg tehát senki, ha a Magyar Telekom a tőzsdei nyitásban 12 százalék feletti zuhanást produkál, annak hátterében az osztalékvágás miatti technikai tényező húzódik meg. Mivel a részvény továbbra is vonzó osztalékhozammal kecsegtet, könnyen lehet, hogy ha el is éri a történelmi mélységeket az árfolyam, onnan felfele korrekció bontakozik majd ki a következő napokban.
Vágólapra másolva!

13:20 - Meglódult a Magyar Telekom

A Magyar Telekom napközben tovább folytatta menetelését, miután leesett róla az osztalékszelvény. Délelőtt még új, 350 forintos történelmi minimumon járt az árfolyam, ahonnan egészen 363 forintig emelkedett. Ha a telekompapír esetében a nyitóárhoz viszonyítjuk teljesítményét, akkor nem csak a hazai blue-chipekhez képest teljesít felül a Magyar Telekom, hanem a régiós versenytársakhoz képest is. A cseh Telefónica CR 0,1 százalékos plusza mellett a lengyel TPSA 1,5 százalékos mínuszban található.

A Magyar Telekom számára a holnap kereskedés is meghatározó lehet, ugyanis a telekomcég hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését.

Forrás: [origo]

10:25 - Mélypontjáról pattant fel az árfolyam

A szüntet követően egészen 350 forintig eset a Magyar Telekom árfolyama, ami jelenleg a legfrisseb történelmi mélypontnak felel meg. Innen azonban emelkedésnek indult a telekompapír, egyelőre 358 forintig, ami 45 forinttal található alacsonyabban, mint a tegnapi záróár. Ez pedig magasabb, mint a 354 forintos nyitóárfolyam.

A Magyar Telekom árfolyama (Ft)

Forrás: [origo]

Az elkövetkezendő évekre az elemzők már nem az eddigi években megszokott 50 forintos osztalékkal számolnak. A Bloomberg által összegyűjtött várakozások szerint a 2013-as üzelti év után 47,9, míg a 2014-es után 44,5 forintos osztalékot fizethet a Magyar Telekom. Előbbi a 458 forintos árfolyammal 13,4 százalékos osztalékhozammal kecsegtet.

Forrás: [origo]

9:01 - Új mélyponton nyitott a Magyar Telekom

354 forintos új történelmi mélyponton nyitott a Magyar Telekom részvénye, ami 49 forinttal alacsonyabb, mint a tegnapi záróár. A 12,85 százalékos mínusz miatt néhány perc erejéig szünetel a részvény kereskedése.

A Magyar Telekom árfolyama (Ft)

Forrás: [origo]

8:34 - Nagy zuhanás előtt a Magyar Telekom

Nagy eséssel indul majd a nap a Magyar Telekom piacán, hiszen leesik a részvényről az 50 forintos osztalékszelvény. A tankönyvi példa szerint ennek megfelelő mértékű áresés következhet a tőzsdei nyitásban, aminek hatására a papírok árfolyama akár új (353 forintos) történelmi mélységekbe is eshet.

A Magyar Telekom árfolyama (Ft)

A tavalyi év után bár kifizette a vállalat az azt megelőzően is megszokott papíronkénti 50 forintos osztalékot, az elemzői várakozások szerint a jövőben egyre kisebb a valószínűsége, hogy ezt képes lesz a vállalat megismételni. A soron következő frekvenciatenderek várhatóan sok pénzt emésztenek majd fel, miközben egy új szereplő esetleges megjelenése a mobilpiacon szintén kockázatokat hordoz, ahogy a vezetékes szegmens lemorzsolódása miatt romló eredményesség is.

A részvény árfolyama azonban ezeket a kockázatokat már nagyrészt tükrözi, ami miatt idén talán elkerülhető lesz a szelvényvágást követően jellemzően megfigyelhető árfolyamgyengeség a Magyar Telekom piacán. Ennek oka, hogy a nyomott árfolyamok mellett még az osztalék szintjének csökkenését feltételezve is kétszámjegyű hozamot kínál a részvény, miközben a kockázatmentes államkötvényekken egyre kisebb az elérhető hozam mértéke.

A részvény által kínált 5-6 százalékpontos hozamprémium elég vonzó lehet ahhoz, hogy ezúttal a Telekom árfolyama az osztalékvágást követően inkább felfele vegye az irányt. Kockázatok persze vannak, hiszen ha a kedvező nemzetközi hangulatban fordulat áll be, és a magyar hozamszintek emelkedni kezdenek, akkor az MTelekom osztalék alapú vonzalma is mérséklődhet.

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.