Sorra dőlnek a csúcsok a tőzsdéken

2013.05.07. 17:20

Kedvező hangulatban folyik a külföldi tőzsdéken a kereskedés, melyet az európai bankszektorból érkező kedvező gyorsjelentések, valamint a japán Nikkei ma reggeli száguldása alapozhatott meg. Ennek köszönhetően több részvényindex is történelmi csúcsán mozog, a német DAX, és az amerikai S&P 500, valamint a Dow Jones is soha nem látott szintekre került ma. Ez a hazai börzére is pozitív hatással van, és a BUX szintén erősödni tudott. Az OTP napi maximumán, és két hónapos csúcsán zárt, míg a Magyar Telekom az osztalékszelvény levágása után történelmi mélypontjáról kapaszkodott feljebb.

Felfelé kapaszkodott a Magyar Telekom

A hazai piac is profitálni tudott az Európában uralkodó optimizmusból, a magyar részvényindex egyre feljebb kúszott délután, és 0,7 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A BUX ezzel az élre ugrott a régiós társaival zajló versenyben. Az osztrák ATX-et az OMV 0,6 százalékos erősödése is segíthette, melyben az is szerepet játszhatott, hogy az olajcég vezérigazgatója szerint hosszú távon profitot is termel majd az OMV gázüzletága.

Forrás: [origo]

A BUX-nak nagy segítségére volt az OTP remek teljesítménye, mely 1,3 százalékot erősödött. A bankpapír ezzel közel két hónapos csúcsára ugrott.

A Richter is jól teljesített 0,3 százalékos pluszával, a többi főbb papírnak viszont nem volt jó napja. Az Egis és a Mol egyaránt 0,2 százalékot veszített értékéből, míg a Magyar Telekom árfolyama az osztalékszelvény tegnapi levágása után történelmi minimumáról indította a mai kereskedést, ahonnan 361 forintig kűzdötte fel magát.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a PannErgy 0,3 százalékkal drágult, melyben az is szerepet játszhatott, hogy hétfőn 6,3 millió eurós beruházási hitelszerződést kötött a vállalat az orosz Sberbank hazai leányával, a Volksbankkal a miskolci projekt finanszírozásával kapcsolatban.

Az E-Star részvények viszont 6,1 százalékot zuhantak, miután Soós Csaba vezérigazgató lemondott posztjáról.

A forint szintén erősödni tudott a jó hangulatban, és az euróval szembeni árfolyama 295 közelébe ereszkedett vissza. A dollár/forint jegyzése 225,8-ig, a svájci franké pedig 240 alá tudott erősödni.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

8200 pont fölött is mozgott a DAX

Zárás előtt is kitart a vételi kedv az európai tőzsdéken, melyet nagy részben a régiós bankszektorból érkező kedvező gyorsjelentések, valamint a japán Nikkei ma reggeli száguldása alapozott meg.

A kedvező hangulatra csak rátett egy lapáttal, hogy a német gyáripari megrendelések havi alapon 2,2 százalékos növekedést mutattak márciusban a várt fél százalékos visszaesés helyett. Ezen kívül fontosabb makroadat nem látott napvilágot sem Európából, sem pedig az Egyesült Államokból.

Forrás: [origo]

Ahogy beszámoltunk róla, a francia Société Générale és a Crédit Agricole, Franciaország második és harmadik legnagyobb bankjai egyaránt kellemes meglepetést okoztak első negyedéves eredményeikkel, de a német Commerzbank is a vártnál alacsonyabb veszteségről számolt be. Ennek köszönhetően a Société Générale már 6,9 százalékot ugrott, a Crédit Agricole papírok viszont elfáradtak, és a kezdeti pluszokból 2,1 százalékos mínuszba csúsztak vissza.

A Commerzbank viszont még mindig a német DAX index egyik legjobban teljesítő komponensének számít 1,3 százalékos drágulásával, ami nagyban hozzá járul ahhoz, hogy a DAX történelmi csúcsot ütött. Az index 8200 pont fölött is megfordult, ahonna már kissé lejjebb ereszkedett.

DAX alakulása (pontban)

Forrás: [origo]

Nem csak a Commerzbank, hanem az Allianz papírok is jól teljesítenek, közel 3 százalékkal emelkednek, miután a biztosító az előzetes számai alapján 2,8 milliárd eurós üzemi nyereséget ért el az első negyedévben a várt 2,3 milliárd euró helyett.

A brit HSBC szintén erősebb negyedéves számokat tett közzé, a pénzintézet adózás előtti profitja 8,43 milliárd dollárra nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi 4,32 milliárd dollárról, ami a 8,04 milliárd dollárról szóló elemzői prognózisokat is meghaladta. Ennek köszönhetően a társaság részvényei 2,8 százalékos emelkedést mutatnak.

Európában így a bankszektor teljesít eddig a legjobban, ami felfelé húzza a legtöbb részvényindexet. A legjobban az olasz FTSE/MIB teljesít, leginkább a Banco Popolare 7,6 százalékos, valamint a Banca Monte dei Paschi 5,4 százalékos száguldásának köszönhetően.

Történelmi csúcson az amerikai indexek

Az európai piacok jó teljesítménye az amerikai börzékre is pozitív hatással van, ahol a részvényindexek szintén emelkedni tudnak. Az S&P 500 tovább kapaszkodik felfelé, és újabb történelmi csúcsot ütött, míg a Dow Jones szintén soha nem látott magasságokig jutott, miután 15024 pontig is eljutott délután. A Nasdaq ezzel szemben 0,1 százalékos mínuszban mozog, amivel minimálisan eltávolodott az utoljára 2000-ben látott csúcsaitól.

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai szintén emelkedni tudnak, egyedül a technológiai papírok mutatnak lemaradást, leginkább az Apple 1,1 százalékos gyengülése miatt.

Forrás: [origo]

A General Motors 0,3 százalékos mínuszban forog annak ellenére, hogy az autógyártó jóváhagyást kapott Kínában, hogy 1,3 milliárd dollár értékben egy Cadillac gyártó üzemet hozzon létre. Az egység évi 150 ezer autó gyártásra lesz képes. A társaság így ezekre az autókra elkerülheti a Kínában alkalmazott import vámtarifát, ami 25 százalékot tett ki.

A DirecTV papírjai viszont 3,8 százalékot erősödtek, miután a vállalat kedvező első negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A cég nettó profitja ugyanis a vártnál kisebb mértékben csökkent éves alapon, elsősorban a latin-amerikai régió jó teljesítményének köszönhetően.

Az Electronic Arts részvények pedig közel 3 százalékot emelkedtek, mivel a játékgyártó elnyerte a Star Wars játékok fejlesztésének a jogát a Walt Disney-től.