Kisebb veszteségnek örülnek a Commerzbanknál

Vágólapra másolva!
Meglepte a piacot a Commerzbank első negyedéves gyorsjelentése, melyben a német óriásbank többek között vártnál alacsonyabb veszteségekről számolt be. A pénzintézet már áprilisban is figyelmeztetett, hogy ne számítsanak profitra a befektetők, miután nagy számú létszámleépítést hajt végre a vállalat. A cég ugyanis jelentős erőfeszítéseket tesz eredményeinek javításáért, és a tőkemegfelelési mutatójuk emeléséért, melynek érdekében már az ötödik tőkeemelést szavazták meg a múlt hónapban. A részvények a kellemes meglepetést okozó eredmények után nagyobbat emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Kellemes meglepetést okozott első negyedéves gyorsjelentésével a Commerzbank, mely ugyan 94 millió eurós veszteséget ért el az első három hónapban, azonban ez a mínusz még mindig alacsonyabb volt, mint amire az elemzők számítottak. A szakértők ugyanis 153,7 millió eurós veszteséget prognosztizáltak az egy évvel korábbi 355 millió után. A bank vállalati ügyfelekkel foglalkozó, Mittelstandsbank néven ismert divíziója, valamint a privátbanki üzletága egyaránt visszaeső eredményekről számolt be, az előbbiben 33 százalékos volt az üzemi eredmény csökkenése egy év alatt, míg az utóbbiban közel megfeleződött az érték.

Forrás: [origo]

A német nagybank áprilisi közgyűlésén már figyelmeztetett, hogy az első negyedévben nem sikerült profitot elérnie a pénzintézetnek. Ennek oka a nagyszámú létszámleépítésekben keresendő, hiszen a bank 2016-ig 6000 munkavállalóját szeretné elbocsátani a Bloomberg szerint. A végkielégítések miatt már az első negyedévben is jelentkeztek egyszeri költségtételek, melyek 493 millió euróra rúgtak, ami hozzájárult az eurómilliós veszteségekhez.

Martin Blessing vezetésével ugyanis a német bank jelentős mértékű költségcsökkentő intézkedéseket hajt végre, és a leépítések egyik oka, hogy a cég bezárja veszteséges egységeit. Blessing mai elmondása szerint a költségcsökkentő intézkedéseknek 2014 elejétől lesz érezhető a pozitív hatása. A vezérigazgató elmondta, ebben az évben még magasabb költségekkel számolnak, és úgy vélik, a bevételeik is nyomás alatt lesznek 2013-ban. Ennél részletesebb előrejelzést a bank viszont nem adott.

Forrás: [origo]

A vállalat közgyűlése ráadásul egy újabb, 2 és fél milliárd eurós tőkeemelést szavazott meg áprilisban, mellyel éves szinten 200 millió eurónyi kamatkiadást tudnak majd megspórolni. A befolyó összegből az Allianz és a német állam részesedését szeretnék visszavásárolni, akik még a pénzügyi krízis során nyújtottak segítő kezet a banknak. A részvényesek viszont nem tudnak örülni, hiszen négy év alatt már az ötödik tőkeemeléssel higítják részesedésüket. Részben ennek következtében a Commerzbank részvényei értékük 93 százalékát vesztették el 2008 óta.

A bank a tőkeemeléssel a szektortársaktól elmaradó tőkemegfelelését is orvosolni kívánja, a társaság 7,5 százalékos tőkemegfelelési mutatóval büszkélkedik, miközben a szabályozó hatóságok 2019-re 9 százalékos szintet írnak elő a Bázel III-as szabályok szerint.

Mindenesetre a kellemes meglepetést okozó gyorsjelentést ma örömmel fogadták a befektetők, a Commerzbank részvényei 1,7 százalékot drágultak, amivel a DAX index egyik legjobban teljesítő komponensének számítanak.

A Commerzbank árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]