Örülnek a befektetők a Deutsche Telekom számainak

2013.05.08. 9:20

Felemás eredményt tett ma közzé a Deutsche Telekom az elemzői várakozásokhoz képest az idei első negyedévre vonatkozóan. A cég nettó eredménye kisebb lett a vártnál, de az adó- és kamatfizetés előtti, értékcsökkenési leírásoktól megtisztított eredmény (EBITDA) jobb lett a vártnál. Múlt héten sikerült lezárnia a társaságnak a MetroCPS felvásárlási ügyét, így a menedzsment már más fontos kérdésekre is koncentrálhat a jövőben. A részvény mindenesetre jól reagált, 2,6 százalékos pluszban mozog a papír.

A Deutsche Telekom felemás első negyedéves eredményt tett ma közzé. A kamat- és adófizetés előtti, értékcsökkenési leírástól megtisztított eredmény (EBITDA) több mint 4 százalékkal emelkedett, amivel sikerült túlszárnyalnia az elemzői várakozásokat. Ezt elsősorban a német vezeték nélküli üzletág  lassuló csökkenésének, valamint az amerikai piacon tapasztalt ügyfélkör bővülésnek köszönhetett. Az árbevétel ugyan csökkent, de annak mértéke megfelelt az előrejelzéseknek, míg a nettó profit alulmúlta az előzetes becsléseket.

Forrás: [origo]

A vállalat vezérigazgatója, Rene Obermann úgy nyilatkozott, hogy sikerült megoldaniuk néhány komoly feladatot, amelyek közül kiemelkedik az Egyesült Államokban elért siker. Az USA-ban az előfizetők száma négy éve először növekedett az idei első három hónapban.

A német telekomóriás múlt héten zárta le végleg a régóta húzódó felvásárlási akcióját, amiben a T-Mobile USA összeolvad a MetroPCS amerikai telekomtársasággal. Az ügylet lezártával a menedzsment már koncentrálhat további fontos területekre is, mint például az európai szegmens újraélesztése. Németországban a cég szeretné felpörgetni fix-vonalas internet szolgáltatását, ezzel letörve a kábelszolgáltatók versenyét. Azonban az Európában tapasztalható lassú gazdasági növekedés nincs a társaság segítségére.

A Deutsche Telekom németországi mobilszolgáltatási szegmensében az árbevétel növekedési üteme 0,1 százalékra csökkent az előző negyedévi 2,2 százalékról, de a társaság szóvivője úgy fogalmazott, hogy a cég mindent megtesz, hogy az idei évben visszatérjen a növekedési pályára.

A vezérigazgató még decemberben jelentette be, hogy kevesebb osztalékot fizetnek majd, hogy 2015-ig közel 30 milliárd dollárt költhessenek hálózati beruházásokra. A cég áprilisban megkapta a német felügyelet előzetes engedélyét DSL-hálózatának fejlesztésére.

A részvény jól reagált a mai gyorsjelentésre, 2,6 százalékos pluszban mozog a Deutsche Telekom árfolyama.

A Deutsche Telekom árfolyama (Frankfurt)

Forrás: [origo]