Nyögi a sok adót a Magyar Telekom

w
Vágólapra másolva!
Még a legpesszimistább elemzői várakozást is alulmúlta a Magyar Telekom első negyedéves profitja, míg az árbevétel terén sikerült túlszárnyalni a szakértői konszenzust. Sőt pozitív fejlemény volt, hogy a 2013-ra vonatkozó árbevételi előrejelzésén javított a menedzsment, a legfrissebb prognózis szerint az értékesítés szinten tartása várható. Az osztalék szempontjából kiemelkedő fontosságú eladósodottsági ráta minimális mértékben növekedett év végéhez képest. Egyelőre ebből messzemenő következtetést nehéz levonni, mindenesetre kedvezőtlen fejlemény, hogy az első negyedévben az elmúlt években nem volt ilyen magas a ráta értéke.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]
Még a legpesszimistább profitvárakozást is alulmúlta a Magyar Telekom első negyedéves eredménye. Az 1,7 milliárd forintos nyereség a Portfolio.hu által összegyűjtött konszenzust közel 62 százalékkal, míg az egy évvel korábbi profitot 87 százalékkal múlta alul, ami egyrészt az alacsony profitabilitással rendelkező bevételek növekedésének, és a teljes évre jutó közműadó elszámolásának tudható be.

A 156,6 milliárd forintos árbevétel 6,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, így felülmúlja a várakozásokat is. A növekedés elsősorban az energiaszolgáltatásból származó bevételek nagymértékű megugrásának tudható be. Ezen kívül fontos szerepet játszott a rendszerintegrációs/IT és a készülékértékesítések bevételének emelkedése, melyek ellensúlyozni tudták a hangalapú bevételek visszaesését.

12,9 milliárd forintnyi különadó fizetése terhelte a negyedév során a Magyar Telekomot, az összeg az előző év azonos időszakához képest duplázódott. A nagyobb növekedés oka, hogy egy éve csak távközlési különadót kellett fizetnie, melyet idén a telefonadó, illetve a közműadó váltott fel, mely utóbbinak egész évre jutó (7,3 milliárd forintos) részét most számolta el a vállalat. Ezt azonban már kommunikálta a vállalat, így nem okoz meglepetést a piaci szereplők számára.

Forrás: [origo]

A várakozásokkal nagyjából egybevágó, 39 milliárd forintos EBITDA-ról számolt be a Magyar Telekom, ami éves alapon 24,3 százalékos visszaesésnek felel meg. A csökkenést a közműadó elszámolása mellett az okozta, hogy az alacsony jövedelmezőségű energia kiskereskedelmi, készülékértékesítési és rendszerintegrációs/IT bevételek a magas jövedelmezőségű hangszolgáltatási bevételek rovására növekedtek.

Optimistább lett a menedzsment

Javított korábbi bevételi várakozásán a menedzsment, a legújabb előrejelzés szerint 2012-höz képest stagnálást várnak, míg egy negyedéve a szinten tartás mellett 3 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tartottak.

Forrás: [origo]

Az EBITDA terén továbbra is 4-7 százalékos lemorzsolódással számolnak, ami főként a januári rezsicsökkentéssel áll összefüggésben. Ennek következtében negatív lett a Magyar Telekom fedezeti rátája. A cég jelenleg egyeztetéseket folytat a feltételek megváltoztatásáról annak érdekében, hogy fenn tudják tartani a szolgáltatást. Ha nem tudnak kompenzációt, azaz némi árengedményt elérni, akkor az is elképzelhető, hogy a lakossági energiaszolgáltatással teljesen felhagy a Magyar Telekom. 2013-ra 40 milliárd forintos bevételt vár a menedzsment az energia kiskereskedelmi üzletágtól a tavalyi 25,5 milliárdot követően.

A jövőt illetően mindeképp kedvezőtlen, hogy a kormány részéről többször is jelzték, hogy idén január után további rezsicsökkentés van kilátásban. Az elmúlt hetek nyilatkozataiból az vehető ki, hogy az ügy ősszel kerülhet ismét terítékre, és ekkor dönthetnek egy esetleges újabb árcsökkentésről. Kérdéses, hogy ennek várható hatásával milyen mértékben számolt a Magyar Telekom mendzsmentje, a telekomcég számára kedvezőtlen lépés ugyanis további nyomás alá helyezhetné a profitabilitást.

Forrás: [origo]

Christopher Mattheisen vezérigazgató elmondása szerint eredményes az ügyfélmegtartásra és keresztértékesítésre alapozott stratégia. Ennek köszönhetően az éves vezetékes hang lemorzsolódás 3 százalék körülire süllyedt, továbbá a vezetékes internet és a TV piacon is növelni tudta részesedését a Magyar Telekom.

Vonzó osztalékhozam

Ismét növekedésnek indult az osztalékfizetés szempontjából lényeges nettó eladósodottsági ráta, két negyedévnyi csökkenést követően. Bár a 35,2 százalékos érték még csak a menedzsment által megszabott 30-40 százalékos sáv közepén tartózkodik, az elmúlt évek elején jellemzően alacsonyabb szinteken tartózkodott a ráta. Ebben részben szerepe lehet annak, hogy most teljes egészében számolta el a cég a közműadót. Mindenesetre Christopher Mattheisen vezérigazgató nemrégiben úgy nyilatkozott az Investor.hu-nak, hogy a Magyar Telekom mindaddig képes lesz 50 forintos osztalékot fizetni, amíg a nettó eladósodottsági rátája nem megy 40 százalék fölé. Ezekből azonban még túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a várható osztalék mértékével kapcsolatban, ami a piaci szereplők várakozásai szerint csökkenni fog az idei 50 forintos szintekről.

Forrás: [origo]

Továbbra is kirívóan magas, 13,2 százalékos osztalékhozammal kecsegtet a Magyar Telekom a Bloomberg 47,7 forintos osztalékfizetési prognózisa alapján. Szintén kedvező kép tárul elénk az osztalék prémiuma alapján, ami 8,2 százalékponttal haladja meg a 10 éves állampapír hozamát. Nemrégiben még az Investor.hu hasábjain boncolgattuk, hogy mennyire is vonzó az osztalékhozam alapján a Magyar Telekom. Ezek szerint az összkép még egy nagyobb osztalékvágással sem romlana annyit, hogy teljesen eltűnjön a prémium. Még a legpesszimistább elemzői várakozások szerinti 40 forintos kifizetéssel számolva is 6 százalékpontos prémiumot kínál a telekompapír, ami felülmúlja a hosszabb és rövidebb távú 2,8-3,3 százalékos átlagot.

Forrás: [origo]

Jól teljesített az osztalék lekerülését követően

Tegnap került le az 50 forintos osztalékszelvény a Magyar Telekom részvényéről, amely így jelentős esést produkált. Napon belül mégis a legjobban teljesítő blue-chipnek számított, a 354 forintos nyitárhoz (49 forinttal alacsonyabb, mint a hétfői záró) képest nap végére 2 százalékos pluszt halmozott fel.

A Magyar Telekom árfolyama

A Magyar Telekom az Investor.hu-t kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.