Elképzelhető az árfolyamgát harmadszori meghosszabbítása, ha a kampány hatására sem jelentkeznek elegen a konstrukciót nem kellően értő adósok. Magáncsődből az ír modell a példa - mondta az NGM államtitkára.

Jelenleg nem tud az árfolyamgátnál jobbat kitalálni a kormány az arra jogosultak körének, és akik arra számítanak, hogy lesz még kedvezőbb konstrukció, azok "erre hiába várnak" - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügy-politikai államtitkára egy szerdai konferencián.

A Portfolio.hu tudósítása szerint az államtitkár azzal magyarázta az igénybe vevők alacsony (37 százalék körüli) arányát, hogy nem mindenki érti meg: a konstrukció nemcsak átütemezést, de a törlesztés egy részének elengedését is jelenti. Azt mondta, kampánnyal szerinte még fokozható az árfolyamgát népszerűsége, de lehet szó a (már kétszer meghosszabbított) program újabb meghosszabbításáról is.

Sokan nem értik, hogy miről szól az árfolyamgát, emellett bizonyos bankoknál másféle ösztönzők is léteznek, ezért jelentkeztek eddig kevesen - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Hozzátette, szerinte a kampány is kevés lesz ahhoz, hogy a 70 százalékos arány összejöjjön.

Orbán Gábor a magáncsőd intézményéről azt mondta, az ír modell nagyon jó megoldásnak tűnik a 90 napon túl késedelmes hitelek problémájára, ezért már fel is vette a kapcsolatot az illetékes ír államtitkárral.