Árnyék vetült az európai napenergia szektorra

Vágólapra másolva!
Csökken Európa részesedése a globális napenergiapiacból, mivel a tavalyi évben sokkal kevesebb naperőművet állítottak üzembe. Hosszabb távon pedig lehetséges, hogy el is veszíti vezető szerepét az öreg kontinens a napenergia iparágban. A legfőbb vetélytársak többek között Kína és India, valamint Japán és az Egyesült Államok. A szektor a tavalyi évben továbbra is növekedni tudott, és a napenergia még mindig a harmadik legfontosabb alternatív energiaforrás a víz- és a szélenergia után.
Vágólapra másolva!

Sokkal kevesebb naperőművet helyeztek üzembe Európában a tavalyi évben, ami azt mutatja, hogy az öreg kontinens vélhetően elveszíti majd dominanciáját ezen a piacon is az elkövetkezendő években, derül ki az Európai Napenergia Szövetség (European Photovoltaic Industry Association, EPIA) piaci kitekintéséből. A legfőbb kihívók, illetve a jövőbeli növekedés katalizátorai olyan országok lehetnek, mint Kína, az USA, Japán, vagy India. Európa teljes részesedése a világ napenergia piacából 55 százalékra csökkent az egy évvel ezelőtti 74 százalékról.

Azonban az EPIA arra is felhívja a figyelmet, hogy szerintük az nem tesz jót a globális zöldenergia piacnak sem, ha egyre kevésbé függ Európától, ugyanis az EU már elkötelezettnek bizonyult a klímapolitikájának végig viteléhez, míg a most előretörő országok változó napenergia potenciállal rendelkeznek, valamint elhivatottságuk is változhat majd esetleg az évek során.

Az továbbra is kérdés marad azonban, mennyivel növekedhet a globális napenergia piac 2013-ban. Mivel bár Európa részesedése folyamatosan csökken, még továbbra is a legnagyobb szereplő, de a gazdasági nehézségek hátráltathatják ezt a szektort is a kontinensen.

Emellett az is hátráltathatja az Európai Unió napenergia iparágának növekedését, hogy az EU kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht importvámot vetne ki az unión kívülről, köztük Kínából érkező napelem panelekre, írta a Financial Times múlt héten. A kivetett vám mértéke 37-68 százalék között alakulna. Néhány európai napenergiai cég már hangot is adott félelmének, hogy az ennek kapcsán növekvő árak komoly károkat okoznának a szektornak.

2012-ben még továbbra is Németország volt a legnagyobb piac, míg a globális napenergia iparág újabb történelmi évet produkált és már 102 gigawatt energiát termelt a tavalyi évben, míg 2001-ben még kevesebb mint 2 gigawattot állítottak elő. A megújuló energiaforrások között pedig még mindig a harmadik legnépszerűbb a napenergia, a víz- és a szélenergia után.

Az európai napenergia szektor nehéz helyzetére kiváló példa a német piacon forgó Solarworld, mely 10 eurós szintekről bő két év leforgása alatt 0,66 euró környékére zuhant vissza.

Solarwolrd heti grafikon (Xetra)

Forrás: [origo]