Vágólapra másolva!
Nem vált valóra a piac által várt egyik legvalószínűbb forgatókönyv, és (egyelőre) nem emeli meg a kormány a tranzakciós illetéket - derült ki Varga Mihály délelőtti sajtótájékoztatójából. A hírre az OTP faragni kezdett mínuszaiból, ami a  BUX-ra is pozitív hatással van, mivel a magyar részvényindex már csak kisebb gyengülést mutat. Európában jó a hangulat, a részvényindexek erősödni tudnak, és a vártnál gyengébb olasz makroadat csupán átmeneti megingást okozott. Ennek köszönhetően Amerikában is folytathatják útjukat felfelé a tőzsdemutatók, hogy újabb történelmi csúcsokat döntsenek.
Vágólapra másolva!

Faragja mínuszait az OTP

Pozitívan fogadta a piac Varga Mihály által délelőtt bejelentett legújabb kiigazító csomagot. A kormány a várttal ellentétben nem emelte meg a tranzakciós illetéket, csupán annak a lehetőségét lebegtette meg a háromkörös javaslatsorban. Ennek köszönhetően az OTP árfolyama egyre feljebb kapaszkodik átlag feletti, 5 milliárd forintos forgalom mellett, és elkezdett faragni mínuszából.

OTP árfolyama

Forrás: [origo]

Az OTP hátrányának csökkenése a BUX-ra is kedvező hatással van, és a magyar részvényindex szintén felfelé kúszik, már "csak" 0,2 százalékos mínuszban mozog. A régióban még így is az egyik leggyengébben teljesítő index a BUX, az osztrák ATX pedig messze kiemelkedik társai közül másfél százalékos ugrásával.

Forrás: [origo]

A többi főbb papír vegyesen teljesít, a Magyar Telekom továbbra is pocsékul mozog, és újra történelmi mélypontja felé indult el 0,9 százalékos esése után. A nap nyertesének eddig a Richter számít 1,2 százalékos emelkedésével, miután tegnap nagyobbat gyengültek annak ellenére, hogy a vállalat gyorsjelentése a vártnál jobban sikerült.

A másik gyógyszergyártó, az Egis 0,9 százalékos mmínuszt szedett össze, miután már a 240 forintos osztalékszelvény nélkül forog. Az előző évekhez képesti kétszeres osztalék kifizetésére május 22-től kerül majd sor, mely a jelenlegi árfolyam mellett 1,3 százalékos osztalékhozamot jelent.

Forrás: [origo]

A forint továbbra sem mutat jelentősebb elmozdulást, és két és félhavi csúcsa körül mocorog az euróval szemben. A dollár/forint árfolyama 225,2-nél, a svájci franké 235,7-nél található kisebb gyengülés után.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kilőtt a BT Group

Továbbra is jó hangulat uralkodik az európai tőzsdéken, így a tegnapi megtorpanás átmenetinek bizonyult. A befektetők fókuszába ma vélhetően a G7-es, kétnapos csúcstalálkozó kerül, melyen az érintettek többek között a jegybankok gazdasági növekedést ösztönző laza monetáris politikájának kérdését is megvitatják.

Wolfgang Schaeuble, a német pénzügyminiszter szerint akár enyhíthetik is a megszorítások politikáját az európai kormányok, a növekedés beindítása ugyanis egyre nagyobb nyomást helyez a régióra. Mivel korábban a megszorítások abszolút prioritást élveztek a régióban, ezért komoly váltást jelenthet a megszorítások jelentős mértékű enyhítése.

Az indexeket kissé fékezheti, hogy az olasz ipari termelés sorozatban a második hónapja zsugorodott, ráadásul az 5,2 százalékos visszaesés a vártnál is nagyobb volt, mivel a szakértők "csupán" 3,8 százalékos csökkenést vártak előzetesen.

Ugyanakkor az olasz kötvényaukció jól sikerült, a 12 hónapos papírokból 7 milliárd eurónyit adtak el, és az aukciós átlaghozam az euró bevezetése óta látott legalacsonyabb szintre, 0,73 százalékra süllyedt.

Ezen túl Németországból is érkeztek makroadatok, a német import a várt másfél százalék helyett csupán 0,8 százalékkal bővült márciusban, az export viszont az előrejelzettnek megfelelően fél százalékos bővülést mutatott havi alapon.

Forrás: [origo]

A londoni FTSE-t leginkább a BT Group 10,1 százalékos ugrása húzza feljebb, miután a korábban British Telecom néven ismert telekomtársaság a vártnál erősebb negyedéves számokról számolt be gyorsjelentésében. A cég 1,67 milliárd fontos EBITDA-t ért el, miközben a szakértők 1,62 milliárd fontra számítottak. Ezentúl a vállalal tegnap közölte, nyártól már a sportközvetítések piacán is megjelenik.

BT Group árfolyama (London)

Forrás: [origo]

A Generali részvényei másfél százalékos drágulás után két éves csúcsukra ugrottak, mivel a társaság 6,3 százalékos nyereségnövekedésről számolt be gyorsjelentésében. A biztosító 603 millió eurós profitot tudott kimutatni az elemzők által prognosztizált 564,1 millió euró helyett.

Jól sikerült az ArcelorMittal első negyedéves gyorsjelentése, az EBITDA ugyan a tavalyi 2,12 milliárdos értékről 1,57 milliárdra csökkent, az 1,32 milliárd dollárt váró Bloomberg elemzői konszenzust azonban ezzel is sikerült túlszárnyalni. További pozitívum, hogy a menedzsment a jelenlegi (második) negyedévre még ennél is jobb eredményeket vár. Ennek köszönhetően a cég részvényei már 6 százalékot meneteltek.

Folytatódhat az "ostrom" Amerikában

A tegnapi gyengülés Amerikában is átmenetinek bizonyulhat, a határidős indexek alapján 0,2 százalék körüli emelkedésekre lehet felkészülni nyitás után a tengerentúli börzéken. A főbb részvényindexek ezzel újra történelmi csúcsaikat ostromolhatják, és fontosabb makroadat sem fog érkezni, mely elronthatná a hangulatot.