A háztáji program elindításaként a Pest megyei Kerepesen száz mázsa vetőburgonyát adott át hétfőn a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos és Franka Tibor, a nagyközség polgármestere - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A ház körüli gazdálkodásra vállalkozók a kötelező regisztrációt követően az önkormányzat épülete előtt vehették át a munkára ösztönző támogatást - ismertette a közlemény.

A település vezetője hangsúlyozta: minden kerepesi kaphat a vetőburgonyából, aki igény tart rá, és vállalja a háztáji munkát. A miniszteri biztos kiemelte: a falusiak nem segélyt kapnak, a kormányzati cél az, hogy mindenki önmagán segítve gyarapodjon az agrártevékenységre serkentő nemzeti program révén.

Szabó Csaba elmondta, százezer családot szeretnének bevonni a háztáji feltámasztását szolgáló projektbe. Reményét fejezte ki, hogy a magyar vidék ezáltal visszanyerheti hagyományos arculatát.

A nagy hagyományokkal rendelkező, de jelenleg csupán szórványosan működő rendszer beindításához kormányzati szerepvállalás szükséges. Optimizmusra ad okot, hogy országszerte már mintegy 850 önkormányzat jelentkezett a programban való részvételre, így ez az ágazat lehet a magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja - idézi a közlemény a miniszteri biztost.