A Postával karöltve venné meg a Díjbeszedőt az FHB

Vágólapra másolva!
Az FHB Bank szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy megvásárolja a Díjbeszedő Holding Zrt. (DBH) 76 százalékos többségi tulajdonát, amihez partnerként a Magyar Posta is csatlakozott - olvasható az FHB közleményében. Az adás-vételről szóló szerződést az átvilágítást követően, várhatóan még a nyáron aláírhatják az érintettek.
Vágólapra másolva!

Az FHB Bank a Magyar Postával karöltve szándéknyilatkozatoz írt alá arról, hogy megvásárolja a Díjbeszedő Holding Zrt. (DBH) 76 százalékos többségi tulajdonát - derül ki az FHB közleményéből. A három cég stratégiai partnerséget alakít majd ki, amitől azt várják, hogy a tranzakció lezárta után mindhárom cég képes lesz kihasználni az ügyletből adódó előnyöket. Ugyanis a pénzügyi szolgáltatások, a kézbesítés, valamint a mérőóra leolvasás és nyomtatás területén a cégek egyes tevékenységeik részlegesen átfedik egymást, ezért a partnerségből hasznot húzhatnak a társaságok.

A DBH pénzügyi és jogi átvilágítása hamarosan el is kezdődhet, míg a végleges szerződést várhatóan még a nyáron aláírják. A tranzakcióról további részleteket majd csak az ügylet lezárulta után adnak a felek.

Az FHB közel 2 százalékkal emelkedik a mai kereskedésben.

Az FHB árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]