Megtáltosodott az Egis

2013.05.15. 8:40

Óriási profit növekedésről számolt be az Egis gyorsjelentésében, amivel jócskán túlszárnyalta a várakozásokat is a gyógyszercég. Az értékesítés terén jelenleg szolid bővülés látható, elsősorban az exportpiacoknak köszönhetően, míg a kiadások jelentős mértékben emelkedtek a negyedév során. Összességében azonban elégedettek lehetnek a befektetők, hiszen az elemzők által egész évre várt profit 70 százaléka teljesült félidőnél. A gyorsjelentés hatására pozitív árfolyam reakcióra számíthatunk a mai kereskedésben, míg az előttünk álló hetekben az elemzői profitvárakozások emelése hozhat újabb lendületet a részvény piacára.

Vegyes képet fest az Egis negyedéves gyorsjelentése. Árbevétel és bruttó fedezet soron még a várakozásoknak megfelelően teljesített a gyógyszercég, azonban az üzemi eredmény már nem sikerült ilyen jól. Mindenesetre a pénzügyi eredménynek köszönhetően pozitív meglepetést okozott a profit terén az Egis.

Forrás: [origo]

Az export húzza az értékesítést

Az elemzői várakozásoktól minimális mértékben eltérő árbevételről számolt be az Egis negyedéves gyorsjelentésében. A gyógyszercég minden idők második legnagyobb értékesítését érte el 34,3 milliárd forinttal, ami 2 százalékkal haladja meg a tavalyi bázisértéket. A növekedésben pedig nem játszott komoly szerepet a devizahatás, miután egy éve is hasonló szinteken mozgott a forint az euró ellenében.

Forrás: [origo]

A bevételek terén továbbra is az export dominált, melynek aránya az összértékesítésen belül már 79 százalékra kúszott fel, amire korábban még sosem volt példa. Az éves alapon 4 százalékkal, 24,1 milliárd forintra hízó export bevételeket nagyban támogatta a késztermék- és hatóanyag értékesítés, előbbi 18, míg utóbbi 3 százalékos növekedést produkált.

A főbb exportpiacokon egyaránt növekedést lehetett látni a negyedévben, igaz a legnagyobb szeletet kihasító Oroszország csupán szerény, 1 százalékos bővülést mutatott fel. Azonban Ukrajna és a FÁK országok értékesítése egyaránt kétszámjegyű megugrással hívta fel magára a figyelmet.

Magyarországon az értékesítés továbbra is nyomás alatt áll. A közel 7,2 milliárd forintos árbevétel mintegy 2 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbit, aminek a folyamatos árerózió az oka. Bár a negyedév során nem lépett érvénybe újabb vaklicit, a korábbi gyógyszerár csökkentések az időszak során is éreztették hatásukat. A folyó negyedévben azonban ismét jelentős árerózió várható az április 1-jén életbe lépő vaklicit miatt.

Meglódultak a költségek

Bruttó eredmény soron is jól teljesített a várakozásokhoz képest az Egis, sőt, a bruttó fedezeti hányad 59,1 százalékra emelkedett, ami az elmúlt negyedévekben szintén az egyik legnagyobb értéknek számít.

Forrás: [origo]

A gyorsjelentés egyetlen fájó pontja az üzemi eredmény, ami egyrészt 15 százalékkal alacsonyabb a tavalyi bázisértéknél, ráadásul az elemzői konszenzust is 6 százalékkal alulmúlja. A csökkenés hátterében a költségek jelentős mértékű meglódulása áll. A K+F költségek (+23%) az új termékek részét képező vizsgálati és törzskönyvezési kiadások, míg az igazgatási költségek (+ 19%) nagyrészt a növekvő céltartalékolás miatt emelkedtek.

A várt profit java már zsebben

Ennek ellenére megugró nettó profitról számolt be az Egis, mind éves, mind negyedéves alapon kétszámjegyű növekedés látszik. Továbbá az elemzői várakozást is 15 százalékkal sikerült túlszárnyalni a közel 7,6 milliárd forintos nyereséggel, ami minden idők egyik legnagyobb negyedéves profitjának számít.

A jelentős bővülés oka a pénzügyi eredmények meglódulásában keresendő, ami mintegy húszszorosa volt a bázisidőszakinak. Pozitív hatással volt, hogy az Egis számára fontos devizaárfolyamok kedvezőbb szintet értek el a forinthoz képest. Az árfolyamhatások összesített egyenlege 1,5 milliárd, míg a nettó kapott kamatok értéke 0,5 milliárd forint volt.

Forrás: [origo]

Az elemzők által egész évre várt 2583 forintos profit 70 százalékát teljesítette az első fél évben az Egis. Ez az érték javarészt magasabb, mint az elmúlt évek féléves EPS-einek aránya az éves tény adatokhoz képest. Abszolút értékben véve is magasnak számít az 1819 forintos hathavi nyereség, ami legtöbb esetben már most felülmúlja az elmúlt években teljesített profitokat. A legnagyobb differencia csupán 17 százalék, azaz az idei első féléves nyereség ennyivel marad el a tavaly egész évben összehozott eredménytől.

Forrás: [origo]

Könnyen lehet, hogy a gyorsjelentést követően felfele indulnak el az elemzői profitvárakozások az Egis piacán. Ha ez valóban bekövetkezik, úgy az felfele segítheti majd a továbbra is vonzó értékeltségi szinteken forgó részvények árfolyamát.

Az Egis árfolyama

Forrás: [origo]