Megérte Google-be fektetni

Vágólapra másolva!
3 százalék feletti emelkedést produkált tegnap a Google, köszönhetően a fejlesztői konferencia keretein belül bemutatott új fejlesztéseknek. A Google továbbá új szolgáltatással is meglepte a felhasználókat, melyek egy meghatározott havidíjért biztosítanak majd korlátlan zenehallgatási lehetőséget az arra előfizetőknek. Az árfolyam így története során először tudott a 900 dolláros szint felett zárni, a technikai kép pedig bár valamelyest gyengébb, mint három héttel ezelőtt, még bőven van tér a további menetelésre.
Vágólapra másolva!

Tegnap több mint 3 százalékot emelkedett a Google árfolyama, köszönhetően a fejlesztői konferencia keretében bejelentett újításoknak. A vállalat nem csak a Google Maps, Google+, és az Android kapcsán jelentett be új fejlesztéseket, hanem előrukkolt legújabb zeneszolgáltatásával is.

All Access - kedvező fogadtatás

Az All Access névre keresztelt zeneszolgáltatás havonta 9,99 dollárért cserébe korlátlan zenehallgatási lehetőséget biztosít előfieztői számára. A Google célja ezzel, hogy a felhasználóknak még több okuk legyen az Androidos készülékek használatára, melyekből vélhetően idén már 900 millió darabot aktiválnak.

Az Androidos telefonokon eltöltött még több idő pedig tovább növelheti a cég közel 9 milliárdos negyedéves hirdetési bevételeit, természetesen a havi 10 dolláros előfizetői díjon túl.

Forrás: [origo]

Kedvezően értékelték az új fejlesztéseket az elemzők is. James McQuivey, a Forrester Research szakértője szerint meglehetősen ritka, hogy egy vállalat ennyire agresszívan, és ilyen széles termékskálát lefedve jelenjen meg új fejlesztésekkel, mely véleménye szerint jelentősen növeli a befektetők bizalmát a Google részvényével szemben. A tegnapi több mint 3 százalékos emelkedésben pedig vélhetően annak is szerepe volt, hogy a Morgan Stanley elemzője 932 dollárról 996 dollárra emelte célárát.

Jól fest a technikai kép

Az előbbi okok tehát jelentősen hozzájárultak a Google tegnapi jó teljesítményéhez, a technológiai cég részvénye történte során először zárt 900 dollár felett, 3,3 százalékos emelkedést bemutatva. Ahogyan arra már pár héttel ezelőtt az Investor.hu keretein belül felhívtuk a figyelmet, a Google fundamentálisan jó képet fest, és az akkori 810 dolláros árfolyam mellett pedig technikailag is kiválóan mutattak a részvények.

Nos, az ezt követő három hétben a részvények valóban új csúcsot tudtak ütni, több mint 12 százalékos árfolyamemelkedés következett be a papírokban. A további emelkedés lehetősége pedig még mindig fennáll, amennyiben a 138,2-es Fibonacci szintet is sikerrel törné át. Ezzel együtt érdemes figyelemmel tekinteni az indikátorokat, az RSI már most a túlvettség jeleit mutatja. Érdemes tehát résen lenni, és folyamatosan figyelemmel kísérni a Google árfolyamának alakulását, a kockázatkezelés fontossága mellett.

A Google árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]