Vágólapra másolva!
Ismét szárnyalt az Egis a mai kereskedésben, a nap végére 4 százalék feletti pluszba rántották a papírt, de mellette a Magyar Telekom 2 százalék, míg a Richter 1 százalék feletti emelkedésre volt képes. A forint ma is erősödött, az euróval szembeni árfolyam 291-nél mozog, de korábban már majdnem érintette a 290-es szintet is.Nyugat-Európában korrigálnak az indexek, kisebb mínuszok láthatóak a legtöbb parketten.Amerikában úgy tűnik a vártnál rosszabb makroadatok sem érdekli a befektetőket, ugyanis a kezdeti mínuszok már el is tűntek. A mutatók közül a Nasdaq jár legelől.
Vágólapra másolva!

Újra ralizott az Egis, megindult a Magyar Telekom

A nap végére ismét nagyobb pluszba váltott a budapesti tőzsde, amit a nap végére újra megizmosodó Egis segített leginkább. Ezzel a régióban vezetővé is vált a BUX, ahol most a lengyel parkett teljesít alul.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az Egis mai 4 százalékos hegymenetével már igen távol került 50 napos mozgóátlagától, mitöbb már áttörte a 19 000 forintos lélektani határt is, ami fölött utoljára március végén zárt a papír. Két nap alatt több mint 7 százalékot száguldott az árfolyam.

Az Egis árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Richter is komoly 1,4 százalék feletti pluszba ugrott, pedig még a nap közepén is 0,3 százalékkal gyengült a nagyobbik gyógyszercég. A Magyar Telekom is segítette a BUX-ot, hiszen zárásra egészen 2,3 százalékos pluszba tépték a papírt. Az OTP végül minimális 0,1 százalékkal került feljebb. Estére a Mol-t a pozitív tartományba segítették, pedig nap közben végig mínuszban járt az árfolyam.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Habár a Magyar Telekom nagyot hajrázott nap végére, a forgalom meglehetősen alacsony volt a papírban, az elmúlt 30 nap átlagának mindössze a fele.

A Magyar Telekom árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

3,1 százalékot emelkedett az ANY Biztonsági Nyomda árfolyama, ugyanis a főbb sorok mindegyikén sikerült kisebb-nagyobb mértékben túlszárnyalni az elemzői várakozásokat a vállalatnak, de az előző év azonos időszakához képest is jól teljesített a cég.

2,6 százalékos pluszt ért el a CIG Pannónia, miután közzé tette negyedéves gyorsjelentését. A CIG Pannónia első negyedéves vesztesége alacsonyabb lett a vártnál. Ugyanakkor a biztosító új értékesítései 41 százalékkal, míg díjbevétele 16 százalékkal visszaesett a tavalyi bázishoz képest, ezzel pedig alulmúlta a várt eredményeket a CIG.

4,1 százalékos pluszban zárt a Rába árfolyama, a kedvező gyorsjelentést követően. A gépgyártó árbevétele 16,3 százalékkal emelkedett, míg EBITDA-ja duplázódott az előző év azonos időszakához képest.

Csökkenő bevételről és magasabb nettó veszteségről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a Masterplast. Ennek hátterében a szokatlanul hosszú hideg tél következtében elhúzódó építési munkák megkezdése áll. Az első negyedév azonban hagyományosan is gyengébb szokott lenni a többinél, de az áprilisi adatok már azt mutatják, hogy az építési munkák nem álltak le csak elhalasztódtak. A részvények közel 2 százalékkal erősödtek a gyengébb negyedév ellenére.

Matolcsy György szerint a magyar gazdasági növekedésnek már jóval egészségesebb szerkezete van, mivel csökkent a GDP-arányos államadósság, és a kormány stabilizálni tudta a költségvetés helyzetét. A jegybank elnök továbbá közölte, továbbra is alacsony inflációs környezetre számítanak. A magyar jegybank vezetője továbbá jelezte, az alacsony infláció és egyéb pozitív gazdasági folyamatok megengedik, hogy a monetáris tanács további kamatcsökkentéseket hajtson végre.

A forint a nap végén a 291-es szint körül ingadozik az euróval szemben, de járt már 290 közelében is az árfolyam. A dollár/forint kereszt 225,3-nál, míg a CHF/HUF 234,8-nál mozog.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Korrigál Európa

A legtöbb nyugat-európai index mínuszban tartózkodik a nap végén, korrigálva ezzel az elmúlt két nap emelkedését. Lényegében eseménytelenül telt a csütörtöki kereskedés, mivel piacbefolyásoló makroadat nem érkezett a kontinensről.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

7 százalékos hegymenetben van a Richemont, a világ második legnagyobb luxusipari cége, amivel újabb mindenkori csúcsra ért. Az erősödés hátterében az áll, hogy a vállalat bejelentette több mint 80 százalékkal megemeli fizetendő osztalékát, valamint az áprilisi bevételek 13 százalékkal emelkedtek.

A Richemont árfolyama (Zürich)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Tony Haywardot választotta a Glencore Xstrata ideiglenes elnökének - számolt be a Financial Times. Tony Hayward volt a BP vezetője, amikor a mexikiói-öbölbeli olajkatasztrófa történt. A részvény minimális pluszban mozog a mai kereskedés során.
6,1 százalékot emelkedett az Aviva árfolyama, mivel a társaság előző negyedéves eredménye a várakozásokat túlszárnyalta.

Szárnyal a Tesla és a Cisco

Vegyesen mozognak az amerikai indexek, az S&P 500 kisebb mínuszban van, de a Nasdaq már 0,3 százalékkal emelkedik, míg a Dow Jones pár pontos elmozdulást mutat.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Annak ellenére sem romlott jelentősen a hangulat, hogy a megkezdett lakásépítések száma nem alakult túl jól, áprilisban 16 százalékos csökkenést lehet látni, ami 5 havi mélypontot jelent. Valamint a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma 360 ezer főre nőtt az előző heti 328 ezerről, ráadásul a Bloomberg konszenzusban szereplő 330 ezer főt is jelentősen meghaladja.

Az S&P 500 szektorai közül a technológia lóg ki felülről a sorból, 1 százalék feletti pluszával, míg az egészségügy alulteljesít 0,9 százalékos csökkenéssel.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

8 százalékos pluszban mozog a Tesla Motors annak ellenére, hogy 830 millió dollár értékben akar társaság részvényeket és átváltható kötvényeket kibocsátani. A piac vélhetően annak örül, hogy a cég vezérigazgatója, Elon Musk 100 millió dollár értékbe kíván a kibocsátásban részt venni.

A Tesla Motors árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A világ legnagyobb kiskereskdelmi lánca, a Wal-Mart a vártnak megfelelően 3,78 milliárd dolláros nettó profitot (1,14 dolláros részvényenkénti nyereséget) ért el az idei első negyedévben, ami egy hajszálnyival haladja meg az egy évvel korábbi 3,74 milliárd dolláros nyereséget. A társaság annak ellenére tudta növelni profitját, hogy az árbevétel legnagyobb részét adó legalább egy éve nyitva lévő amerikai üzletek forgalma 1,4 százalékkal csökkent egy év alatt.

10 százalékkal száguld a Cisco, mivel Jól sikerült a cég első negyedéves gyorsjelentése, a főbb sorokon sikerült meghaladni az elemzői várakozásokat. Az EPS 51 cent lett, míg az elemzők 49 centre számítottak, az árbevétel pedig 12,22 milliárd dolláros értékével szintén meghaladta a 12,17 milliárd dollárt váró elemzői konszenzust. A vállalat jó eredménye a nagyobb adatforgalommal magyarázható.