Nem esett ki a Magyar Telekom a fontos indexből

2013.05.16. 8:01

Sikerült benn maradnia az MSCI indexcsaládban a Magyar Telekomnak, ezzel nem igazolódott be a Société Générale elemzőinek tegnapi állítása. A döntés nem okozott nagyobb meglepetést, hiszen az Investor.hu hasábjain is utaltunk rá, kisebb esélye volt a Magyar Telekom kikerülésének az MSCI indexekből. A piaci szereplők szerdán mégis megijedhettek, mivel a cég papírjainak árfolyama nagyobbat esett zárásra, ám a kedvező ítélet hatására a részvény ma akár korrigálhatja is a tegnapi lejtmenetet. A Richter viszont nem tudott megfelelni a kritériumoknak, és nem került vissza az indexekbe.

Nem lett igazuk a Société Générale elemzőinek - akik tegnap egy részletes elemzést közöltek az MSCI indexekbe várhatóan újonnan bekerülő és azt elhagyó részvényekől - és a Magyar Telekom végül nem került ki az MSCI indexcsaládból a tegnap este végrehajtott, szokásos félévenkénti felülvizsgálat után.

Mondhatnánk, hogy a döntés várható volt, mivel szerdán is utaltunk rá, a telekomcég részvényeinek piacán nem látszódtak olyan folyamatok, melyek a kikerülést indokolták volna. A Magyar Telekomnak az egyik legfontosabb kritérium, vagyis az elmúlt időszak likviditása alapján nem igazán volt félni valója, inkább a Mol-lal kapcsolatban voltak olyan aggodalmak még korábban, hogy közel kerülhet a kikerülési küszöbszinthez a forgalom lemorzsolódásával párhuzamosan.

A befektetők ennek ellenére mégis megijedhettek szerdán, mivel a Magyar Telekom árfolyamát az 1 százalék feletti pluszokból visszaütötték, mely végül 0,3 százalékos mínuszban állapodott meg. A kedvező ítélet hatására az is elképzelhető, hogy a részvény ma korrigálni kezdi tegnapi esését, és akár nagyobb pluszt is összeszedhet.

Magyar Telekom árfolyama

Forrás: [origo]

A kisebb riadalom viszont érthető lehetett, mivel tavaly novemberben a Richter éppen a likviditási problémái miatt bukott meg a felülvizsgálat során, és került ki az MSCI indexcsaládból. Emiatt számos indexkövető alapnak kellett megválnia a magyar gyógyszercég részvényeitől, ami végül a Richter árfolyamának nagyobb eséséhez vezetett, mely gyakorlatilag azóta nem tud magához térni.

Forrás: [origo]

Ráadásul, ha a Magyar Telekomot tegnap mégis kirúgták volna az MSCI-ból, az a magyar piacra nézve is rendkívül kedvezőtlen hatással lett volna. Az MSCI Hungary index (melyet jelenleg az OTP, a MOL és az MTelekom alkot) ugyanis két eleműre szűkült volna, amire a szabályok értelmében országindexek esetében nem kerülhet sor, ami az index megszűnésével járt volna együtt.

A másik nagy kérdés az volt, hogy a Richter vissza tud-e kerülni az MSCI-ba, azonban a várakozásoknak megfelelően erre nem került sor. Így összességében az mondható, hogy az MSCI Hungary index összetétele nem változott.