Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor

2013.05.22. 14:09

Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a leállítása után nem feltétlenül szállna el a forint, csak ha bepánikolnának a befektetők.

Magyarországot az elmúlt közel egy évben egy láthatatlan motor segítette. Bár az Egyesült Államokból jött a segítség, nem a washingtoni Nemzetközi Valutaalap nyújtotta a kezét úgy, ahogy a magyar kormány szerette volna. Az amerikai jegybank (Fed) volt az, amely nyitva tartotta a havonta 85 milliárd dollár (közel 19 000 milliárd forint) pumpálására alkalmas pénzcsapot, hogy olcsó pénzzel segítse Amerika és ezen keresztül a világ gazdasági növekedését.

Most azonban úgy tűnik, a végéhez közelít a jegybanki élénkítés, amelyet tavaly nyáron még úgy hirdetett meg a Fed, hogy nem mondta meg, mikor fogja abbahagyni a programot. Egyelőre a Fed nem jelentette be, hogy leállítja a programot, de már az a tény, hogy belengették a kötvényvásárlások leállítását, bizonytalanságot okozott a piacon, a nagy külföldi tőzsdék menetelése megállt hétfőn és kedden.

A Fed eddig úgy segítette a gazdasági növekedést, hogy vevőként szállt be a piacokra, értékpapírok vásárlásával lejjebb szorította a kamatszintet. Magyarország azért élvezhette ennek előnyeit, mert a fejlett piacokon így már nem lehetett az inflációt meghaladó hozamokat elérni, a befektetők elkezdték felkutatni azokat a piacokat, ahol még lehet például államkötvény vásárlásával jól keresni.

Jó hely Magyarország a vadászatra

"Vadásszák azokat az országokat, ahol van még reálhozam" - magyarázta Sándor Dávid, az Investor vezető elemzője. Ebből profitál Magyarország is, a befektetők vásárolják a magyar papírokat - ezzel a forintot is erősítve. Magyarországnak vannak ugyan kockázatai, de az elemző szerint például az új, Matolcsy György-féle jegybanki vezetés iránti félelem már elmúlt. A kockázatok csökkenését a csődbiztosítási felár, az úgynevezett CDS-mutató (lásd ábránkat) is jelzi.

Forrás: [origo]
A kockázatok csökkentek (Forrás: Investor/Bloomberg)

Megkapaszkodhat a forint

Április végén még 300 forint fölött is járt az euró, májusban már 290 forint alá került. Pontos előrejelzést nem lehet adni a forintárfolyam alakulására, de a fő folyamatok segítenek eligazodni, hogy mikor érdemes megvenni az eurót a nyaraláshoz. Jelenleg úgy tűnik, nagy forinterősödés nem várható, de pár forintos elmozdulásért talán még érdemes várni egy kicsit. Egy hirtelen piaci felbolydulás bármikor előreláthatatlanul beüthet, de ha ezt megússzuk, akkor arra lehet számítani, hogy nagyjából a jelenlegi szintjén, 285-290 forint körül maradhat az euró.

A nemzetközi hátszél megmaradhat - mondta Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. A Fed és a többi nagy jegybank élénkítő politikája támogatja a kockázatvállalási kedvet, ezen keresztül pedig a magyar eszközöket. A forintra nézve ugyanakkor korlátot is jelenthet a tartós pénzbőség, mert a programok következményeképpen itthon is jelentősen csökkentek a piaci kamatok, ami a forint legfőbb vonzerejét adta. A 290 forint körüli euró kiegyensúlyozottabb, ezen a szinten megtarthatja magát az árfolyam. Forián Szabó Gergely szerint ha a magyar jegybank és a kormány gazdaságpolitikája visszafogott marad, alacsonyabb kamatok mellett sem fog elszállni a forint.

Gondi István, a Raiffeisen Bank devizakereskedője szerint heti egy-két egységgel még erősödhet a nyárig a forint, így 285 forintig mehet az euró, mire beüt a nyári pangás. A Fed szerinte sokat nem fog változtatni az árfolyamon, akárhogy is dönt, inkább a magyarországi hírek mozgathatják majd a forint árfolyamát.



Sándor Dávid szerint a piacok szinte tényként kezelik, hogy a Fed már a program leállítására készül. Az elemző alapvetően két forgatókönyvet tartott lehetségesnek a program végére. Lehet, hogy megakasztja a tőzsdéket akár pánikot is okozva. Az sem kizárt azonban, hogy éppen azért nem zuhan majd a tőzsde, mert azt olvassák ki a befektetők a leállásból, hogy annyira jól megy a gazdaságnak, arra már nincs is szükség.

Kibírhatja a forint

Hogy miként hatna a magyar piacra - így a forintra is - ha az amerikai jegybankelnök, Ben Bernanke akár már szerdán bejelentené a program végét, főleg az határozza meg, melyik forgatókönyv valósul meg. Sándor Dávid szerint valószínűbb, hogy nem lesz nagy forintzuhanás, és a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési programja sem feltétlenül akad meg.

Az amerikai nagybankok egyelőre további kamatcsökkentéssel számolnak. A Morgan Stanley 3,5, a JP Morgan 3,25 százalékos magyar kamatszintet is elképzelhetőnek tart még az idén. Ezeken a szinteken még soha nem járt az alapkamat, de nemcsak emiatt nehéz megtippelni, mi várható, hanem azért is, mert az amerikai események nagyban befolyásolják a magyar döntéseket.

Charles Evans, a chicagói Fed elnöke a Reuters szerint azt mondta hétfőn, hogy egyelőre folytatódhat a kötvényvásárlás, de ősszel akár egyik pillanatról a másikra leállíthatják. Ez attól függ majd, hogy a munkaerőpiac stabil lábakon áll-e. Az elmúlt fél évben átlagosan 200 ezer munkahely jött létre havonta. Evans szerint a nagy kérdés az, hogy ez a következő hónapokban is fennmarad-e.

Amerika már jól van

A program leállításáról nem egyedül ő beszélt. Richard Fisher dallasi Fed-elnök is emellett érvelt, egyszerűen azzal, hogy "már túl sokáig" volt nyitva a pénzcsap, és szerinte csökkenteni kéne a havi 85 milliárd dollárt. Fisher még tovább ment, azt is állította, hogy még több munkahely születhetett volna, ha a Fed nem avatkozik be ennyire a gazdaságba. A két helyi Fed-elnök után egy harmadik is megszólalt kedden, James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke már arról beszélt, hogy folytatni kellene a programot, igaz, a gazdaság javulása esetén ő is elképzelhetőnek tartja a pénzcsap szűkítését.

Hivatalosan nem közölt még semmit a Fed a program esetleges leállításáról, de az árulkodó, hogy két jegybanki vezető úgy hiszi, hogy jó állapotban van az amerikai gazdaság. Egyszer ugyan mindenképp abba fogja hagyni a pénznyomtatást a Fed, a kérdés tehát inkább az, hogy mikor és hogyan. Evans hirtelen hagyná abba, de csak ősszel, Fisher már most lépne, de egyelőre csak a vásárlás visszafogásával.

Szerdán beszél Bernanke, akkor talán többet megtud a piac arról, hogy merre indul a Fed, de ha nem mond sokat, annak is lehet jelzésértéke. A Financial Times szerint, ha Bernanke kerüli az élénkítés témáját, de jó képet fest a gazdaságról, akkor a befektetők egy rövid ideig tartó ajándékra következtethetnek.