Újabb kamatvágás, 4,5 százalékon az alapkamat

Vágólapra másolva!
25 bázisponttal, 4,5 százalékra vágta vissza a jegybanki alapkamatot mai kamatdöntő ülésén a monetáris tanács. A forint nem mozdult meg a bejelentésre, és továbbra is idei csúcsán mozog. A döntés részleteiről az MNB közelményében lehet pontosabb részleteket megtudni.
Vágólapra másolva!

15:00 - Megérkezett a közlemény

A Monetáris Tanács úgy ítéli meg, hogy a tavalyi recesszió után idén már megindulhat a gazdasági növekedés Magyarországon, bár a gyenge keresleti környezet továbbra is fenn fog maradni, ami az inflációs nyomás alacsonyan tartását biztosíthatja - derül ki az MNB délután három órakor nyilvánosságra hozott közleményéből.

A tanács tagjai szerint az infláció áprilisi lassulása részben a maginfláción kívüli tételek áralakulásához köthető, ugyanakkor az inflációs alapfolyamatok továbbra is a visszafogott belső kereslet erős árleszorító hatását tükrözik.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatban azt állapítja meg a tanács, hogy a vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adatban a tavaly év végi kedvezőtlen egyedi hatások korrekciója is jelentős szerepet játszott. A növekedést meghatározó alapfolyamatokban egyelőre nem történt érdemi elmozdulás: a globális konjunkturális kilátások gyengék, miközben a belföldi kereslet bővülését az óvatossági megfontolások korlátozzák. A növekedés tartós élénkülése az év végétől, az exportpiacok keresletének javulásával párhuzamosan várható.

A támogató nemzetközi környezetben a hazai kockázati mutatók tovább mérséklődtek. A Monetáris Tanács értékelése alapján azonban továbbra is kockázatot jelent a kedvező globális pénzpiaci hangulat és a világgazdaság visszafogott növekedési kilátásainak kettőssége, ami az óvatos monetáris politika fenntartását indokolja.

További pozitívum, hogy hazánk kockázati megítélése javult, az inflációs és reálgazdasági kilátások egyaránt a kamatcsökkentés irányába mutatnak. Az irányadó kamat további csökkentésére akkor kerülhet sor, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal, és fennmaradnak a kedvező pénzügyi piaci folyamatok.

14:00 - Történelmi mélypontra csökkent az alapkamat

Folytatta kamatcsökkentési sorozatát az MNB monetáris tanácsa. A mai kamatdöntő ülésen ugyanis 25 bázisponttal, 4,5 százalékra vágta vissza a jegybanki alapkamatot a döntéshozó testület. Ezzel az irányadó ráta újabb történelmi mélypontjára süllyedt.

Forrás: [origo]

A kamatvágás teljes mértékben illeszkedett a várakozásokhoz, mivel a piac régóta a kamatcsökkentési ciklus folytatására számít. Ahogy a K&H Alapkezelő mai sajtótájékoztatóján is elhangzott, az alacsony infláció, és a mérsékelt gazdasági növekedési kilátások gyakorlatilag minden okot megadnak a monetáris tanács számára a kamatcsökkentésre. A fenti okok miatt, valamint a kedvező nemzetközi környezet hatására a szakemberek további kamatvágásra számítanak.

A döntés részleteit a korábbi évekkel ellentétben sajtótájékoztatón nem fogja ismertetni a jegybankelnök, mivel az MNB márciusi közleménye szerint a második kamatdöntő ülését elnöklő Matolcsy György sem ma, sem a jövőben nem kíván sajtótájékoztatót tartani az ülések után. A döntés hátteréről csupán a 3 órakor nyilvánosságra kerülő közleményből tudhatunk meg pontosabb információkat.

A forint nem reagált jelentősen a kamatvágásra, és továbbra is idei csúcsa körül, a 286-os szintnél imbolyog az euróval szemben.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]