A Népszabadság értesülései szerint az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban, mindez azonban nem befolyásolja a tarifákat - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.

A Népszabadság úgy tudja, a bíróság másodfokon is a Főgáznak adott igazat abban a persorozatban, amelyet az energiaszolgáltatók indítottak a Magyar Energia Hivatal év eleji energiadíj-határozatai ellen. 

A díjakról a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében egy következő eljárásban kell döntenie az - új nevén - Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH), az azóta született törvények alapján azonban már nem határozati, hanem rendeleti formában. (A rendeletet nem kell adatokkal alátámasztania, és azt a bíróságon sem lehet már megtámadni.) A vesztes elsőfokú per után hozott törvények értelmében az új árak kihirdetéséig a jelenlegiek maradnak érvényben. 

A lap ismeretei szerint hasonló ítélet született május 22-én az E.ON gázszolgáltatói által indított hasonló perforduló során is. Szerdán a Főgáz mellett az áttételesen magyar magántulajdonú Magáz keresetének is hasonlóképpen helyt adtak. 

Mivel a Tigáz a kormányfő parlamenti felszólalását követő elsőfokú tárgyalásán visszalépett a keresettől, már csak a GDF Suez másodfokú perfordulója van hátra, amely szakértők szerint hasonló végkimenetelű lehet - írja a Népszabadság. 

A perek megtörténtéről szóló információt Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa megerősítette a lapnak, de amíg írásban  nem kapják kézhez, addig az ítéletek tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, ahogy a többi érintett sem.

Az áram- és gázszolgáltatók az év elején fordultak bírósághoz, mert jogszerűtlennek tartották a kormány által bejelentett 10 százalékos árcsökkentést. A szolgáltatóknak kedvező döntés után Orbán Viktor bejelentette, hogy a bíróságok döntését nem fogadják el, és törvényt hoznak a rezsicsökkentésről.