Idén számos OTP bennfentes vásárolt OTP-részvényre átváltható OPUS nevezetű kötvényt. A vásárlók között pedig a bank elnök-vezérigazgatója, dr. Csányi Sándor és felesége is megtalálható. Ők ketten több mint 820 millió forintnyi nem realizált nyereséget értek el, míg a többiek több mint 90 millió forintot. Ami még szebbé teszi a történetet, hogy ezt a mutatványt 4 hónap leforgása alatt mutatták be.

900 millió forintot meghaladó - egyelőre nem realizált - nyereséget értek el az elmúlt hónapok során az OTP bennfentesei OTP-re átváltható OPUS kötvények vásárlásával. Január vége óta többen is vásároltak az előbb említett kötvényből.

A legnagyobb vevő, az OTP elnök-vezérigazgatójának a felesége volt, aki 14 ezer darab 1000 euró névértékű kötvényt vásárolt valamivel több mint 52 százalékos áron, melyre több mint 7 millió eurót költött Csányi Erika.

Az OPUS kötvény vásárlói között megtalálható még Erdei Tamás az OTP igazgatósági tagja és dr. Gresa István is, aki szintén igazgatósági tag a banknál. Ők ugyan szerényebb mennyiséget vásároltak Csányi Erikához és dr. Csányi Sándorhoz képest, ettől függetlenül nagyjából 4 hónap alatt 91 millió forintnál nagyobb nyereségük van jelenleg.

Az OTP elnök-vezérigazgatója pedig két tételben vett ebből az OPUS kötvényből április vége felé, neki közel 220 millió forintot hozott eddig a konyhára a pozíció. A Csányi házaspár pedig 800 millió forintos pluszban jár már 289 forintos euró árfolyammal számolva.

A kötvény árfolyama (mely a hozamhoz képest inverz módon mozog) a január vége óta 52 százalék körüli szintekről 67 százalék környékéig emelkedett, ami 28 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyanakkor még Csányi Sándor esetében - aki áprilisban vette a kötvényeket - is 15 százalék körüli volt a kötvény árának növekedése.

Forrás: [origo]

Általában jó jelnek szokás tekinteni, amikor egy társasághoz közel állók vásárolnak a vállalat részvényeiből, vagy cég által kibocsátott értékpapírokból. Az átlagos befektetőhöz képest több információval szoktak rendelkezni a "tűzhöz" közel állók, jobban ismerik a cég működését, lehetőségét, így a megítélés szempontjából pozitív, ha bennfentes vásárol, de nem feltétlenül kell túlértékelni ezeket a tranzakciókat, hiszen ők sem látnak mindent előre.

Az OTP bennfentesek vásárlásait sok dologgal lehet magyarázni (bár minden kétséget kizáróan nehéz kívülállóként az okokat meghatározni). Egyrészt az akkori szinteket vonzónak találhatták a vevők az OTP részvény árfolyamához képest is a kötvényt, másrészt euróban kínált a papír meglehetősen nagy hozamot. Az értékpapír megvásárlói euróban tudtak 15-28 százalékos hozamot összehozni, ami rendkívül jónak számít még annak fényében is, hogy az OTP részvénye is masszív emelkedést mutatott be április-május során. Igaz, a részvény "csak" 15 százalék környéki bővülést tudott elérni forintban számolva.

A kötvény ralijában szerepe volt egyrészt az OTP részvény árfolyamemelkedésének, a magyar eurós állampapírok hozamcsökkenésének és a világban tapasztalt kockázati étvágy növekedésének. Utóbbi miatt estek a feltörekvő piacokon és a periféria országok kötvénypiacain a hozamok.

Mi az az Opus kötvény?
Az Opus egy speciális, meghatározott feltételek mellett OTP részvényekre átváltható, euróban kibocsátott kötvény. 2006-ban a FÁK térsége felé terjeszkedett az OTP, az orosz Investsberbank-csoport 96,4 százalékos részvénycsomagjának 373 millió eurós, illetve a Raiffeisenbank Ukraine 100 százalékos pakettjének 650 millió eurós vételárának előteremtéséhez azonban jelentős külső forrásokra volt szüksége. A bank ezen igényét elégítette ki részben az Opus kötvények közvetett módon történő kibocsátásával.

2006 októberében 31-én külföldi intézményi befektetők 514,3 millió euró értékben jegyeztek le az Opus Securities S.A. által zárt körben kibocsátott kötvényeket. Az Opus az így befolyt összeget 14,5 millió darab OTP törzsrészvény megvásárlására költötte, mely papírok az esetleges kötvényátváltás fedezetének is tekinthetők.

A kötvények 2011. október. 31. és 2016. október 17. között az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire átválthatók, kamatuk 2016-ig évi fix 3,96 százalék, azt követően pedig a három hónapos európai irányadó bankközi hitelkamatláb, azaz az Euribor plusz 3 százalékpont. 2016. október 31-től a bank bármikor visszahívhatja a papírokat.  

 

Még mindig nagyon vonzó a kötvény

Az Opus kötvények a válság idején jelentős, kétszámjegyű eurós hozamot kínáltak az intézményi befektetők kényszerű eladásainak hatására, ezeken a vonzó szinteken azonban már megjelent a zömében magyar befektetőkből álló vásárlói réteg. A papírok euróban mérve még mindig vonzó, 5,6 százalékos hozamot kínálnak, vagyis népszerűségük ezek fényében részben érthető is. 

Forrás: [origo]

Amennyiben ráadásul az OTP visszahívná ezeket a kötvényeket (ami attól fog függni, hogy a visszahívást lehetővé tevő 2016-os dátum után a bank talál-e kedvezőbb finanszírozási forrást a három havi Euribor + 3 százalékpontos konstrukciónál), úgy a mostaninál jóval nagyobb hozammal, nagyjából 18 százalékos euróhozammal kecsegtethetne a papír.

Forrás: [origo]

Fontos jelzés lehet az OTP részvényesek és OPUS kötvényesek számára is, hogy a bennfentesek is látnak fantáziát a cégben, sőt, a saját pénzüket is kockára teszik. Azt azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy ők sem láthatják a jövőt előre, történhetnek a világban olyan események, ami miatt ezen instrumentumok ára eshetne is. Ettől függetlenül sok befektető számára vonzóak lehetnek az OPUS esetében elérhető hozamok, főleg ha még jóideig kitart a hozaméhség a piacokon.

Az Investor Trader ügyfeleinek is van lehetőségük OPUS kötvényekbe fektetni, de azt fontos megjegyezni, hogy a kötvény illikvidebb, mint az OTP részvény és jóval nagyobb tőke szükséges a befektetéshez. Hiába 1000 euró a névértéke a kötvényeknek, a piacon kereskedhető legkisebb névérték 125 ezer euró. Tehát 67 százalékos árszinttel számolva is 83 750 euróra van szükség egyetlen ilyen értékpapír megvásárlásához. Egy apró csavar azért még van a történetben: arra is van lehetősége a befektetőnek, hogy a minimum megbízásméreten felül (125 ezer eurós névértékre számolva) már akár 1000 eurónként is vásároljon a papírból. A kötvény nem található meg az elektronikus rendszerekben, telefonon adható rá megbízás.