Eddig tartott a forint lendülete

Vágólapra másolva!
A túlzottdeficit-eljárás megszűntetése mindenképpen jó hír, amit a hazai tőkepiac nagyrészt már a döntést megelőzően beárazott. A forint árfolyamát innentől leginkább az a nemzetközi csökkentő trend fogja jellemezni, amely a múlt heti Fed bejelentés után a feltörekvő devizáknál tapasztalható. Újra előtérbe kerülhetnek tehát a deviza befektetések. A K&H Alapkezelő elemzése.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két hétben már komoly lendületet adott a forintnak az a pozitív várakozás, hogy kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, hiszen a Fed megszellőztetett szigorítása óta a feltörekvő devizák sokat gyengültek, nem így a forint. Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt két hétben a forint látványosan erősödött a zlotyval szemben. A tényleges döntést követően leginkább arra lehet számítani, hogy ez a csökkenő trend a forintot sem kegyelmezi, és az elmúlt két hétnél gyengébb árfolyamokkal tervezhetünk. Az erősödő forint árfolyam miatt az elmúlt hónapokban háttérbe kerülő deviza befektetéseket így újra elő lehet venni.

Forrás: [origo]