Gigantikus tőzsdei kibocsátásra készül a kínai "Amazon"

Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb kínai online kereskedő, az Alibaba tőzsdére készül lépni a Financial Times információi szerint. A társaság nagyobb árbevétellel rendelkezik, mint az eBay és az Amazon együttvéve, a részvényeket pedig a forrás szerint Hongkongba vezetnék be az USA helyett. A társaság tőzsdei megjelenésével a Yahoo! is jól járhat, ugyanis az Alibaba 24 százalékos tulajdonosa az amerikai vállalat.
Vágólapra másolva!

A korábbi pletykákkal ellentétben nem az amerikai piacra, hanem csak a hongkongi tőzsdére készülnek bevezetni az Alibaba részvényeit. A médiabirodalom és online kereskedő értéke nagyjából 60-70 milliárd dollárra tehető a Financial Times értesülései szerint.

A kínai "Amazon" a várakozások szerint a negyedik negyedévben akar megjelenni a tőzsdén. A társaság méretéről sokat elárul, hogy az árbevétele nagyobb, mint az Amazonnak és az eBaynek együtt véve.

Az ügyre rálátó források úgy tudják, hogy az amerikai bevezetést a cég teljesen lesöpörte az asztalról, ugyanakkor a The Next Web hírportál megkereste az Alibabát, menynek szóvivője tagadta azokat a híreket, hogy választottak volna már piacot, sőt még a lehetséges IPO dátumát is megcáfolta.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.


A Financial Times által megkérdezett bankárok szerint az egyik ok, hogy csak Hongkongban lép tőzsdére az Alibaba az az, hogy a cég büszke ázsiai "származására", illetve egy másik forrás szerint szeretnék elkerülni, hogy az amerikai hatóságok kérdezősködjenek a vállalattal kapcsolatban.
A vállalatcsoportba tartozó Alibaba.com már korábban be volt vezetve a hongkongi piacra, de tavaly kivezették onnan. Mindenesetre jelenleg elég zűrzavarosnak tűnik a cég tőzsdei bevezetése, nagyon sok a titkolózás.

A Yahoo!-nak is fontos a kibocsátás

Fontos lehet az Alibaba tőzsdére lépése a Yahoo! szempontjából, ugyanis az amerikai médiacég 24 százalékos részesedéssel rendelkezik még mindig a kínai cégben. 60 milliárd dolláros IPO árral kalkulálva 14,4 milliárd dollárra tehető a Yahoo! részesedés érteke, melynek felét a kibocsátás során az Alibaba a Yahoo!-tól visszavásárolhatja. A 14,4 milliárd dolláros ár alapján részvényenként 13 dollárnyi értéket képviselhet a Yahoo! árfolyamában az Alibaba, emiatt nem mindegy, milyen áron találnak majd gazdára az Alibaba részvényei. Az Alibaba tőzsdei kibocsátása a 2013-as év egyik legérdekesebb és legnagyobb IPO-ja lehet.

Yahoo! napi grafikon (Nasdaq)

Forrás: [origo]