Vágólapra másolva!
A hazai értéktőzsde 1,1 százalékos mínuszban zárta a hét első kereskedési napját. A BUX teljesítményét elsősorban a Mol és a Magyar Telekom nagyobb esése rántotta vissza, az olajpapír 2,5 százalékkal zuhant. A forint ellenben meglehetősen jó napon van túl, ugyanis az euróval szembeni árfolyama egészen 294 alá erősödött a reggeli 296 feletti szintekről.Nyugat-Európában a kora délutáni fellángolás után visszatértek az indexek a nap eleji mínuszaikba, amit a vártnál rosszabb amerikai ISM feldolgozóipari érték okozott. A májusi adat egyébként november óta a legnagyobb visszaesést mutatja a feldolgozóiparban.Erre kezdetben az amerikai börzék nem nagyon reagáltak, viszont később a Dow Jones-on kívül már a negatív tartományba kerültek.
Vágólapra másolva!

Nagyot erősödött a forint

A hazai tőzsdén egész nap rossz hangulat uralkodott, ami kitartott a kereskedés végére is. A BUX 1,1 százalékos csökkenéssel zárta a hétfőt. A régióban ezzel a lengyel parkett mellett lemaradó volt a magyar piac.

Forrás: [origo]

Végig a Mol és a Magyar Telekom volt a lejtmenet élén, előbbi 2,5, míg utóbbi 1,7 százalékos mínuszban zárt. Úgy tűnik az olajpapír pénteki 2 százalékos emelkedése csak egy kisebb fellángolás volt, hiszen ma el is tüntette korábbi nehezen összeszedett pluszát.

A Mol árfolyama

Forrás: [origo]

Az OTP ide-oda billegett a pozitív és a negatív tartomány között a nap során, végül 0,8 százalékos csökkenésben állapodott meg, ezzel pedig 4900 forint alatt zárt a bankpapír, így az 5000 forintos lélektani határ elég messze került már. A gyógyszerpapírok közül a Richter egészséges 0,8 százalékos pluszt ért el, ugyanakkor az Egis 0,7 százalékos mínuszt szedett össze.

Forrás: [origo]

Több mint 3,5 százalékot ugrott az E-Star miután vasárnap közzé tette első negyedéves jelentését. A számok alapján jelentősen javult a társaság eredménye a korábbi negyedévekhez képest, de kérdés, hogy ezek a számok hosszú távon fenntarthatók-e.

A forint már reggeltől szépen, egyenletesen erősödött a rossz nemzetközi hangulat ellenére, majd délután négy óra után pár perc leforgása alatt egészen a 293-as szint alá erősödött az euróval szemben. Onnan azonban majdnem ugyanolyan gyorsan vissza is korrigált, majd megint összeszedte magát és jelenleg 293,3 körül ingadozik a jegyzés. A dollár/forint keresztárfolyam 226-nál, míg a CHFHUF 236,7-nél mozog. A hazai fizetőeszközre nem volt nagy hatással az, hogy a Moody's szerint hazánkban lehet a legalacsonyabb a GDP-növekedés idén.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Nagy kilengés Európában

Gyengén kezdték a napot a nyugat-európai tőzsdék, habár a kereskedés közepén rövid időre pluszba fordult az indexek többsége a jobb PMI-adatok következtében. Délután azonban Amerikából gyenge feldolgozóipar adatok érkeztek, így újra az eladók kerültek többségbe.

Forrás: [origo]

0,3 százalékot emelkedést mutat a Fiat részvénye, mely azután tudott kissé megugrani, miután kiderült, hogy 11 százalékkal nőtt éves alapon május során a Chrysler autó eladásainak a száma az elemzői konszenzusban szereplő 6,4 százalékos növekedéssel szemben.

11 százalékot esett a francia autóregisztrációk száma májusban. Leginkább a Renault eladásai voltak gyengék, éves alapon 17 százalékos a csökkenés nagysága. A Peugeot viszont csak 8,2 százalékos csökkenést hozott össze. Előbbi francia gyártó 1 százalékos mínuszban, ellenben utóbbi 0,1 százalékos pluszban mozog.

A svájci Roche gyógyszercég több mint 3 százalékos mínuszban van, ezzel pedig már hatodik egymást követő napon produkál esést. A rossz teljesítmény hátterében az áll, hogy kiderült Avastin gyógyszere nem tudja meghosszabbítani a rákos betegek élettartamát.

A Dow egyelőre tartja magát

Már csak a Dow Jones tartózkodik pluszban az amerikai tőzsdék közül, míg az S&P 500 és a Nasdaq lefelé vette az irányt korábbi kisebb emelkedésükből. Ennek hátterében az állhat, hogy a tengerentúlon a vártnál gyengébb lett az ISM feldolgozóipari index értéke. A tényadat 49 pont lett a várt 51-es érték helyett, míg egy hónappal korábban még 50,7-en állt az index értéke. Ezzel november óta először mutat szűkülést az index a feldolgozóiparban. Az 50 pont alatti érték egyébként romló gazdasági kilátásokra utal.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai felemásan mozognak a mai kereskedésben, az élmenők között van a defenzív közmű és az egészségügyi szektor is, míg a pénzügy és a ciklikus fogyasztási javak a sor végén kullognak.

Forrás: [origo]

Újra a lélektani 100-as határ alá erősödött a japán jen dollárral szembeni árfolyama, ezzel május 10. óta nem látott szinten van a jegyzés. Most azonban valószínűleg a rosszabb ISM-adatok miatt elgyengülő dollár áll a háttérben.

Az USD/JPY árfolyama

Forrás: [origo]

A Glencore Xstrata és a Blackstone is meg szeretné vásárolni a Rio Tinto kanadai egységében lévő 59 százalékos Rio Tinto pakkot. A Wall Street Journal által megkérdezett elemzők szerint 4-7 milliárd dollárt érhet az operáció.