Vágólapra másolva!
Valamelyest alábbhagyott a lendület a magyar piacon, összhangban az európai tőzsdékkel, de még továbbra is emelkedésben áll a BUX. A Magyar Telekom kivételével jól teljesítenek a hazai blue-chipek, de nagyobb erősödésre csak az Egis képes. A forint kissé tovább erősödött ma is tegnapi nagy menetelése után, az euróval szembeni árfolyam a 292-es szint környékén jár.Nyugat-Európában kicsit mérséklődött az általános jókedv, de továbbra is minden parkett a pozitív tartományban van. A szektorok közül elsősorban a bankoknak megy jól, míg az autógyártók vegyesen mozognak a rosszabb májusi európai autóértékesítési számok hatására.Amerikában egyelőre nem látszik határozott irány a határidős indexek alapján, pár pontos elmozdulásokat jeleznek csak a futures-ök. Mivel fontosabb makroadat sem érkezik a tengerentúlról, így csendesen folyhat ma a kereskedés.
Vágólapra másolva!

Jó hangulatban csordogál a kereskedés

Kicsit elfogyóban a lendület a hazai parketten, a BUX kezdeti emelkedéséből kicsit visszább vett, de még így is felfelé halad az index. A régióban ezzel csak a negatív tartományba forduló osztrák börzét tudja maga mögé utasítani.

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom kezdetben még korrigálni tudta tegnapi nagyobb csökkenését, azonban nap közepére már kisebb 0,3 százalékos mínuszban van a telekompapír, ezzel a 355-ös szintjére esett a részvény árfolyama. Az OTP még továbbra is erősödni tud, viszont eddig úgy látszik, hogy a 4900 forintos határ is kemény ellenállásnak bizonyul.

Forrás: [origo]

A Mol sem tudja érdemben korrigálni tegnapi 2,5 százalékos lejtmenetét, az olajcég mindössze 0,3 százalékkal erősödik. A gyógyszercégek közül az Egis kezdeti bizonytalanságát követően az élre állt a budapesti parketten, és menetelésével már a 20500 forintos szintet ostromolja. A Richter ellenben csak minimális pluszban tartózkodik.

Az OTP árfolyama

Forrás: [origo]

Elhunyt a Danubius cégcsoport elnöke, Sir Bernard Schreier, aki 17 éven keresztül irányította a hoteleket üzemeltető vállalatot. Halála után bizonytalan, hogy milyen elv szerint fogják vezetni a társaságot őt követő örökösök, és folytatódnak-e a Shcreier által megkezdett saját részvény vásárlások. A cég részvényei alacsony forgalom mellett 13,6 százalékot ugrottak.

Tovább erősödik ma a forint az euróval szembeni árfolyam már a 292-es szint környékén jár. Tegnap tegnap nem kevesebb mint 4 forintot jött lefelé a jegyzés. Ma már a javuló nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság is segíti a hazai fizetőeszközt, miután tegnap még elsősorban a technikai tényezők befolyásolták az árfolyammozgást. A dollár/forint jegyzés 223,4-nél, míg a svájci frankkal szembeni kereszt 235,4-nél mozog.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Nagy vételi kedv mutatkozott a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción. Több mint kétszer akkora mértékű ajánlat érkezett, mint a meghirdetett 50 milliárd forintos összeg, ezért az ÁKK 10 milliárddal többet értékesített a kincstárjegyekből, méghozzá 4,19 százalékos átlaghozam mellett. Ez 2 bázisponttal alacsonyabb, mint múlt heti hozam, ugyanakkor 5-tel több mint a tegnapi referenciahozam.

Forrás: [origo]

Kissé mérséklődtek a pluszok

Továbbra is emelkednek az európai részvénytőzsdék, habár a kezdeti nagyobb lendületből visszább vett néhány index. Kezd elmúlni a tegnapi amerikai és a reggeli japán kereskedésből átragadt jókedv hatása. A DAX kezdeti 1 százalék feletti erősödéséből 0,4 százalékig jött vissza, de a párizsi parkett is adott le előnyéből.

Forrás: [origo]

Kicsit mérséklődött a mai török részvénypiaci rali, amivel az isztanbuli tőzsde próbálja korrigálni tegnapi méretes zuhanását. Még pénteken kezdődtek tüntetések kezdődtek az országban, aminek hatására az elmúlt egy év sztárjának számító török részvénypiac hatalmas, közel 7 százalékos eséssel reagált.

A török ISE 100 részvényindex értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Mivel fontos makroadatok nem érkeznek, a vállalati hírek határozzák meg az irányt. Jól megy az európai bankszektornak, elsősorban a kisebb olasz pénzintézetek vannak 2-3 százalékos emelkedésben, de például a Société Générale is 2 százalék felett drágul, miután a Goldman Sachs vételre módosította semleges ajánlását a papírra vonatkozólag.

Az autógyártók viszont felemásan mozognak, miután a Reuters szerint közel 8 százalékkal zsugorodott májusban éves alapon az olasz autóértékesítés, de visszaesést lehet látni éves szinten a német, a francia és a spanyol eladásokat tekintve is. Úgy tűnik, az áprilisi kellemes meglepetést okozó európai autóértékesítési adatnak nincs folytatása. Ennek hatására a Daimler, a Porsche és a Volkswagen 0,5-1,3 százalék közötti mínuszban forognak, ugyanakkor a Renault, a Peugeot és a BMW emelkedni tud.

750 millió dollárért megvásárolja a legnagyobb francia viszontbiztosító, a Scor a Generali amerikai egységét. A közlemény szerint a Scor kötvénykibocsátással akarja finanszírozni a tranzakciót. A Gererali árfolyama 1,5 százalékkal emelkedik.