Kötelezővé tenné a bankkártyák elfogadását az MNB

2013.06.04. 11:09

Egymillió euróból kísérleti projektet indít Fejér megyében a Magyar Nemzeti Bank, amelynek keretében kedvezményesen telepítenek kártyaelfogadó, POS-terminálokat a megye boltjaiban és vendéglátó-ipari egységeiben. A jegybank távlati célja azonban az, hogy az ország minden kereskedelmi pontján lehessen bankkártyával fizetni.

A kártyás vásárlások terén nagyon nagy Magyarország elmaradása nemzetközi összehasonlításban, hiszen 2011-es adatok alapján az uniós átlagnak csak 48 százalékát érjük el az egymillió főre jutó POS-terminálok számában. Emellett a hazai üzleteknek és vendéglátóhelyeknek csak az egyharmadában lehet kártyával fizetni, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már 2012-ben intézkedéscsomagot dolgozott ki a kártyás fizetések elterjesztésére, vázolta Bartha Lajos, a jegybank pénzforgalomról, fizetési rendszerről készített legfrissebb jelentésének egyik készítője.

Ennek egyik elemeként 2013. közepén kísérleti program indul Fejér megyében, ahol a boltok és vendéglátósok kedvezményes áron kapnak POS-terminált. A program egymillió euróból valósul meg, ezt a pénzt a Mastercard biztosítja, de ha sikeres lesz, akkor uniós és állami pénzekből, körülbelül 6-8 milliárd forintból országossá lehet bővíteni. Bartha Lajos szerint ez a ráfordítás többszörösen megtérülne, mivel pozitívan hatna a növekedésre és a gazdaság fehérítésére.

Az MNB távlatilag azt is javasolja, hogy valamilyen időtávon belül legyen kötelező a bankkártyák elfogadása, illetve, hogy a vállalkozásokhoz hasonlóan bizonyos összeghatár felett a magánszemélyeknél is korlátozzák a készpénzes fizetést.

A tranzakciós adó első tapasztalataival kapcsolatban Bartha Lajos elmondta, a bankok 90-100 százalékban áthárították az adót az ügyfelekre, kivéve a kártyás fizetéseket terhelő illetéket.

Jó irány, hogy a bankok a kártyás fizetés és az elektronikus csatornák felé terelik az ügyfeleket, de a jegybank azt javasolja, hogyha a kormány hozzányúl a szabályozáshoz, és valamikor a jövőben változtatja az illeték kulcsát, akkor tegyen még nagyobb különbséget a készpénzfizetés terhére. Az MNB szerint szerencsés lenne, ha arányaiban még olcsóbbá válna az átutalás, és a kártyás fizetések akár teljes egészében mentesülnének a tranzakciós illeték alól.