Vágólapra másolva!
A Tesla vezére nagy célt tűzött ki a vállalat elé, ugyanis a későbbiekben szeretnék elérni a Porsche jövedelmezőségi szintjét. E téren egyelőre még igen messze áll az elektromos autógyártó a Porsche-tól, ugyanis bruttó eredményrátája még csak fele a német sportkocsi gyártóénak. A múlt hónapban összegyűjtött 1 milliárd dolláros azonban tőke lehetőséget biztosít a vállalatnak, hogy folytassa termelésének bővítését, és megkezdje új modelljének összeszerelését. A hatékonyság növelésével pedig hosszú távon akár elérhető is lehet a kitűzött cél.
Vágólapra másolva!

A Tesla Motors, amely csaknem megháromszorozta piaci értékét az idén, most egy újabb nagy célt tűzött ki maga elé, ugyanis szeretnék elérni a Porsche hatékonyságát a jövőben. 2013-ban 25 százalékos bruttó eredményrátát akarnak elérni, hosszú távon pedig a Porsche 50 százalékos szintjét veszik célba, mondta el a tegnapi éves közgyűlésen Elon Musk vezérigazgató. A német autógyártó egyébként a Volkswagen általi felvásárlása óta nem publikája ezt a mutatót. A bruttó eredményráta az árbevétel akkora százalékos nagysága, ami a termelési költségek levonása után marad.

Forrás: Origo

Az S modellek gyártásának bővítése, és az új X modellek összeszerelésének megkezdése továbbra is nagy tőkebefektetések igényel a cégtől, így a cég csak kisebb profitot tud termelni. A Teslának azonban sikerült előteremtenie a forrást a bővítésekhez, hiszen 1 milliárd dollárnyi forrást gyűjtött össze a múlt hónapban részvények, valamint átváltható kötvények kibocsátásával. Ennek egy részéből egyébként kormányzati hiteleit fizette vissza a cég, hogy mielőbb megszabaduljon az állami kötődéstől.

Ebben az évben a Tesla 21 ezer darabot tervez eladni S modelljéből, amit egyébként 70 ezer dolláros alapártól lehet megvenni. Az X modelljét pedig várhatóan majd 2014 második felétől vásárolhatják meg az érdeklődők.

Forrás: Origo

A vállalat készpénz pozíciója megfelelő a múlt havi tőkeemelés után, ez pedig lehetőséget ad, hogy a cégnél a fejlesztésekre koncentrálhassanak, mondta el Musk. A Tesla múlt héten jelentette be, hogy bővíti Supercharger hálózatát, ami elektromos töltőállomásként működik. A Tesla tavaly kezdte meg a napenergiával működtetett Supercharger állomások felállítását, elsősorban a kaliforniai autópályák mentén.

Egyébként a Tesla közgyűlésén meglehetősen jó hangulat uralkodott a Bloomberg szerint, bár ez nem meglepő, hiszen a befektetők óriási profitot realizálhattak az elmúlt időszakban. Az egyik kisbefektető, aki még 29 dolláron vette meg a részvényt, úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy a következő években a Teslának nyitnia kell majd a tömegautók piaca felé is, hogy nagyobb bevételeket tudjon produkálni. Egyébként a részvényes nem tervezi, hogy eladja papírjait, pedig már több mint megháromszorozta pénzét a Teslán.

Musk egyébként, aki a Teslának a legfőbb tulajdonosa is, az elmúlt időszakban elég komoly mértékben növelte vagyonát, az elektromos autógyártó, illetve másik cége, a SolarCity teljesítményének köszönhetően. Így Musk vagyona becslések szerint 5,8 milliárd dollár lehet.

A Tesla idén óriási mértékű közel 280 százalékos emelkedést produkált, még úgy is, hogy az elmúlt napokban nagyobb mértékű korrekciót mutatott a részvény. Ebben az is szerepet játszott, hogy azok akik az árfolyam esésére spekuláltak és short pozíciót nyitottak, kénytelenk voltak azokat zárni a folyamatos emelkedés következtében. Ez pedig jelentős vételi hullámot indított el a Tesla részvényei iránt.

A Tesla árfolyama

Forrás: Origo