Idén még recesszióban marad az eurózóna

2013.06.06. 15:22

Változatlanul, 0,5 százalékon hagyta az eurózóna irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülése után. A döntés nem volt meglepő, mivel az elemzők többsége arra számított, hogy az EKB nem nyúl a rátához. A bejelentés után az euró erősödni kezdett a dollárral szemben. A piac Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára vár, ahol pontos részletek derülnek majd ki a döntés részleteiről.

Draghi beszédében elmondta, elképzelhetőnek tartja a negatív kamat bevezetését a bankok jegybanki betétjeire a gazdasági növekedés beindítása érdekében. A munkaerőpiac pocsék helyzetének megoldása pedig elsősorban a kormányok feladata lenne. Az eurózóna pedig idén még recesszióban marad, és 0,6 százalékos lesz a visszaesése az EKB előrejelzése szerint. Szavaira nagyobbat erősödött az euró, és új négyhetes csúcsára került, a részvényindexek viszont esni kezdtek, és már mínuszban mozognak.

15:40 - Az export fellendülése segíthet

Az eurózónát elsősorban az export fellendülése, és az EKB laza monetáris politikája segítheti kilábalni a recesszióból. Az alacsony infláció, és a csökkenő olajár szintén segíthet, csakúgy, mint a részvénypiacok remek teljesítménye, mely a lakosság jövedelmének növelésén keresztül fejthet ki pozitív hatást. Az elnök ezen túl közölte, nem tartják valószínűnek defláció kialakulását az eurózónában, csupán bizonyos javakra korlátozódik az árak csökkenése.

Az IMF görög válságkezelés során mutatott hibáival kapcsolatban elmondta, szerinte a szervezet túl kritikus volt önmagával szemben, és nem kritizálta azzal kapcsolatban a valutaalapot. Ezen túl nem ismerte el, hogy az Eurrópai Központi Bank hibázott volna a görög válságkezelés során. Szerinte a jelenlegi állapotot kell megvizsgálni, ami azt mutatja, hogy Görögország jó úton halad a talpraállás felé, ami mindenképpen elismerésre méltó.

15:30- Megütötték a DAX-ot

Draghi sajtótájékoztatója alatt folyamatosan csúsznak lefelé az európai részvényindexek, a német DAX a kezdeti pluszok után már 0,3 százalékos mínuszban mozog.

DAX index

Forrás: Origo

15:10 - Rossz ötlet volt a ciprusi betétbefagyasztás

Az elnök kiemelte, a mai kamatdöntő ülésen egyhangú döntés született az alapkamattal kapcsolatban. A jegybank többi programjával kapcsolatban viszont heves viták bontakoztak ki, többek között a korlátlan kötvényvásárlási programjának  (OMT) kérdésében is. Draghi szerint az OMT az egyik legsikeresebb monetáris programjuk volt az utóbbi években, mivel segítette a bizalmat helyreállítani az eurózónában.

Ezt támasztja alá, hogy a kötvényhozamok erőteljes csökkenésbe kezdtek, miután az elnök meglebegtette a múlt nyáron, hogy az EKB bármit hajlandó megtenni az eurózóna megmentése érdekében.

Egyúttal kiemelte, ne dramatizálják túl a tanácstagok közötti vitákat, véleménykülönbségeket, szerinte azok szükségesek a helyes döntések meghozatalához.

A Cipruson tavasszal bevezetett tőkekorlátozásokkal kapcsolatban elmondta, hogy betétek lehetséges befagyasztás nem az EKB ötlete volt, és ezt a megoldást súlyosan piactorzítónak tartja. A tőkekorlátozások kérdésében nem az EKB jogosult eljárni, az az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik.

15:00 - Elképzelhető a negatív kamat is

Draghi megismételte, hogy számos új lehetőséget megvizsgáltak a gazdaság élénkítésére, többek között a negatív kamat bevezetését a kereskedelmi banki betétekre. Ez rákényszeríthetné a bankokat, hogy betétjeiket ne az EKB-nál "parkoltassák", hanem helyezzék ki a gazdaságba, és így segítsék a növekedés beindítását.

Az elnök ugyanakkor elhárította a negatív kamatláb bevezetésének idejéri vonatkozó kérdést, és megismételte, hogy az csak egy lehetőség az EKB számára. Elmondta, minden körülményt és adatot figyelemmel követnek, melyeket meg fognak vizsgálni, mielőtt döntenének a kérdésben.

A pocsék helyzetben lévő munkaerőpiaccal kapcsolatban elmondta, a kormányok feladata a probléma kezelése. Az eurózónában ugyanis soha nem látott mértékű a munkanélküliség, és különösen a fiatalok körében aggasztó a helyzet.

Draghi meglepő módon iránymutatást adott az EKB jelenleg is futó likviditást támogató intézkedéseivel kapcsolatban, mivel elmondása szerint azok legalább a következő nyárig folytatódni fognak.

14:40 - Lassú javulás jöhet Európában

A 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón az EKB elnöke, Mario Draghi kiemelte, hogy jelentősen javult a pénzügyi rendszer helyzete 2012 közepe óta. Megerősítette a hét elején egyik beszédében elhangzottakat, hogy az eurózóna gazdasága lassan, de fokozatosan javulni fog ebben az évben, de még mindig recesszióban marad. Az előrejelzésük szerint 0,6 százalékos lehet a visszaesés idén az eurózónában.

Jövőre viszont kikerülht a recesszióból az eurózóna, és 1,1 százalékos lehet a GDP-bővülése a korábban várt 1 százalék helyett.

Ugyanakkor továbbra is lefelé mutató kockázatok (gyenge globális kereslet, lassú struktúrális reformok az eurózónában) övezik a gazdaság helyreállását. Emiatt a monetáris politika addig marad támogató a gazdaságok számára, amíg az szükséges.

A munkaerőpiac viszont továbbra is küszködni fog Draghi szerint, tehát itt nem várható jelentősebb javulás.

Az EKB ezen túl visszavágta az idei inflációs előrejelzését, és a korábbi 1,6 százalék helyett már "csak" 1,4 százalékos átlagos áremelkedéssel számol 2013-ban. Draghi továbbá kiemelte, a tagországok csak nagyon kivételes esetben kaphatnak haladékot a költségvetési hiánycélok teljesítésére. Ez annak fényében érdekes, hogy a múlt héten a központi bank Franciaországnak, Spanyolországnak és négy másik országnak lehetőséget adott a 3 százalékos előírt hiánycél ideiglenes túllépésére.

Szavaira nagyobbat ugrott az euró, és már 1,315-nél jár a dollárral szembeni árfolyama, ami új négyhetes csúcsnak számít.

EURUSD árfolyama

Forrás: Origo

13:45 -  Nem változtatott az EKB

A vártnak legfelelően történelmi mélypontján, 0,5 százalékon hagyta az eurózóna irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank. Az EKB a betétekre fizetendő kamathoz sem nyúlt, az maradt 0 százalékon (tehát nem csökkentette a negatív tartományba). A döntés hátteréről a 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón tudhatunk meg többet.

Forrás: Origo

Az EKB mellett a Bank of England is kamatdöntő ülést tartott, ahol a döntéshozók változatlanul fél százalékon hagyták az irányadó kamatlábat. Ezen túl a jelenleg futó, gazdaságélénkítő célzatú eszközvásárlási programon sem változtattak, a keretösszeg maradt 375 milliárd font.

Az Európai Központi Bank bejelentése után az euró erősödésbe kezdett, és továbbra is négy hetes csúcsa körül mozog a dollárral szemben.

EURUSD árfolyama