Próba szerencse alapon mentették Görögországot

Vágólapra másolva!
Az IMF önkritikája a görög válságkezeléssel kapcsolatban csak egy első csomagra vonatkozott a német pénzügyminiszter szerint.
Vágólapra másolva!

Próba szerencse alapon sikerült megmenteni Görögországot az államcsődtől - idézi a Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúját pénteken a Die Welt napilap online kiadása.

Csütörtökön kiszivárgott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) belső dokumentuma, amelyben az áll, hogy a szervezet komoly hibákat követett el a görögországi válságkezelés során. A német pénzügyminiszter szerint azonban ez csak az első segélycsomag "próba szerencse" alapú megközelítésére vonatkozott.

A második csomag Wolfgang Schäuble szerint már jóval eredményesebb volt, mivel menet közben sokat tanultak a dologból, és Görögország nagy előrelépést tett az ügyben.