Magára haragítja a Michelin a francia kormányt?

Vágólapra másolva!
700 embert rúg ki a Michelin az egyik franciaországi üzeméből, viszont ezzel együtt egy 800 millió euró értékű beruházási programot is elindít. Ennek keretében elsősorban a tehergépkocsikra és az egyéb nehézgépjárművekre gyártandó gumik mennyiségét növelné a társaság. Kérdés, hogy az elbocsátások milyen reakciót váltanak ki a francia kormányból, amely az elmúlt időszakban igencsak élesen reagált, ha a vállalatok leépítéseket jelentettek be. Habár igaz, hogy azok nem francia cégek voltak.
Vágólapra másolva!

700 embert küld el a Michelin franciaországi Joué-les-Tours üzeméből, ezzel egy időben azonban a társaság egy közel 800 millió eurós beruházási tervet is bejelentett. A program 2019-ig tart majd, amiből bővítenék a francia termelési kapacitásokat és a kutatás-fejlesztésre is többet költenének, hogy lépést tudjanak tartani a versenytársakkal.

A tehergépkocsikra gyártott abroncsok termelését szeretnék megduplázni az időszak végére. De ezek mellett még a mezőgazdasági járművekre és a nehézipar gépekre készített gumik gyártását is szeretnék bővíteni Franciaországban. Ellenben az Algériában lévő hasonló gyárukban folyó munkát felfüggesztik, az üzemet pedig eladják a helyi Cevital Csoportnak, aki megígérte, hogy az összes munkahelyet meg fogja tartani.

A Michelin lépése annak tükrében nem meglepő, hogy az európai személygépkocsi piac továbbra is szenved, az értékesítések a 20 éves mélypontot közelítik. Például a francia újautó regisztrációk száma májusban 11 százalékot esett, nem mutatva jelét a fordulatnak. Az autóiparban, vagy a hozzá kapcsolódó területeken több ezer munkahely megszűntetését jelentették be már korábban is. A Peugeot, a Ford, vagy a szintén francia alkatrészgyártó Faurecia is kénytelen volt dolgozóit elküldeni, hogy spórolni tudjon költségein.

A leépítéssel egy időben bejelentett beruházási program az állásukat vesztett embereket vélhetően nem igazán vigasztalja, azonban a francia kormány lehet, hogy nem fog úgy reagálni, mint tette azt korábban az ArcelorMittal esetében. A világ legnagyobb acélgyártójának még tavaly decemberben ment neki Arnaud Montebourg ipai miniszter, miután a cég bejelentette, hogy 600 dolgozót küld el veszteségesen működő gyárából.

De a Titan gumigyártóval is heves vitába keveredett már a miniszter, miután annak vissza kellett lépnie a Goodyear egy veszteségesen működő gyárának megvásárlásától. Kérdés, hogy a Michelin lépése milyen reakciót vált ki most a francia kabinetből.

A Michelin árfolyama (Párizs)

Forrás: Origo