Latin-Amerikát is meghódíthatja a Richter

Vágólapra másolva!
Újabb licenc-megállapodást kötött a Richter és a HRA Pharma, így a hazai gyógyszercég megszerezte az Esmya forgalmazási és értékesítési jogait az Egyesült Államok és Kanada kivételével az egész amerikai kontinensre. Ez annyit tesz, hogy a jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére kifejlesztett ulipristal acetate-tal a társaság a gyorsan növekvő latin-amerikai régióban is megalapozhatja jelenlétét. Jó hír ez a Richter részvényeseinek is, hiszen az értékesítések felfutásával éves 30 millió eurós bevételt hozhatnak az új piacok a Nyugat-Európában várt 100-200 millió euró felett.
Vágólapra másolva!

A Richter stratégiájába illeszkedő lépést jelentett ma be a vállalat, mondta el a társaság PR-vezetője, Beke Zsuzsa. Az originális vonalat tovább erősíti a társaság a lépéssel, ahogy a nőgyógyászati portfólió globális jelenlétét is olyan latin-amerikai piacokon, ahol a középosztály aránya 30 százalékos, tehát van fizetőképes kereslet.

Az értékesítések felfutásával éves 30 millió eurós forgalomra számít a vállalat Latin-Amerikában, ami hozzáadódik a Nyugat-Európában várt (korábban már jelzett) 100-200 millió eurós összeghez. A Richter Latin-Amerikában regionális partnerekkel hozna létre közös válllatokat az értékesítésekhez, míg a kisebb helyszíneken licencpartnerekkel működnének együtt. Ahhoz azonban, hogy a hálózat profitábilisan működjön, a vállalatnak egyéb saját termékekkel is meg kell jelenni a piacokon, melyek értékesítésétől további 20 millió eurós forgalomra számítanak.

További klinikai vizsgálatokat nem tesz szükségessé a terjeszkedés, a későbbi marketing költségekkel kapcsolatban pedig egyelőre annyit lehet látni, hogy azok a közeljövőben még biztosan nem okoznak jelentős költségoldali felfutást. Latin-Amerikában egyébként van értékesítési tapasztalata a Richternek, de originális termékkel még nem jelentek meg az ottani piacon, vagyis ez új kihívást jelent a cég számára is.

Egyértelműen pozitív megítélés alá esik a Richter mostani bejelentése, hiszen az elemzők vélhetően nem számoltak azzal az addicionális 50 millió eurós éves bevétellel, amit Latin-Amerikában a felfutást követően elérhet a társaság (a 2014-es bevételi várakozásnak 4 százalékára rúg a most bejelentett többlet forgalom). Egy újabb olyan befektetői sztori a Richter piacán, ami bár a rövidtávú folyamatokat nem lendíti előre, de középtávon lendületet adhatnak a cég növekedésének. Ha azzal számolunk, hogy a törzskönyvezést elindítja amost a vállalat, akkor a procedúra lezárultával várhatóan két év múlva indulhatnak majd a latin-amerikai értékesítések. A törzskönyvezéshez azonban egy mérföldkő kifizetés is társulni fog, ami elemzői becslések szerint nagyságrendileg 10 millió eurót tehet majd ki.

Forrás: Origo

A HRA Pharma az egészségügy piaci résterületeire koncentrálva alakítja ki készítményeit és a Richterrel együttműködve nyújtanak megoldásokat a jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére. A mai bejelentés is ennek a partnerségnek egy lépcsőfoka, mely szerint a Richter a latin-amerikai piacokra is megszerezte az Esmya értékesítési jogait.

Az amerikai és kanadai piacon a kereskedelmi jogokat a Watson szerezte meg még 2010 végén, azonban 2011 decemberben a Richter a FÁK országokra és Kínára is kiterjesztette a HRA Pharma-val kötött licenc-megállapodást. Mostanra tehát a Richter a világ kulcsfontosságú piacainak többségére megszerezte a kereskedelmi jogokat, ami természetesen pozitívan értékelhető fejlemény a vállalatnál.