Perelik a Warnert a Happy Birthday jogaiért

Vágólapra másolva!
Nekimegy a Warnernek egy kis filmes cég, hogy szabaddá tegye a Happy Birthday to You felhasználását. A kiadó nemrég még tábortűz körül éneklő gyerekeken is pénzt vasalt volna be érte.
Vágólapra másolva!

Évente 2 millió dollár folyik be a Warner kiadóvállalathoz a Happy Birthday című dal jogdíjaiból. Egy, a világszerte ismert születésnapi dal történetéről filmet forgató cég beperelte a vállalatot, azt állítva, hogy jogellenesen tesz szert ezekre a bevételekre - írja a MarketWatch gazdasági portál blogja.

A Good Morning to You Productions azt akarja elérni, hogy a 20. század egyik legismertebb dallamát a bíróság nyilvánítsa közkinccsé, és kötelezze a Warnert 8 millió dollár visszafizetésére. A kereset azzal érvel, hogy a kiadó csak a dal 1935-ben kiadott zongoraverzióinak jogait birtokolja.

A kereset 15 oldalon át idézi fel a Happy Birthday történetét. Eszerint a dalt 1883-ban írta két nővér, és egy gyerekeknek szánt, 73 szerzeményt tartalmazó daloskönyvben tette közzé, Good Morning to All (Jó reggelt mindenkinek) címmel. Ennek a szerzői jogi védelme 1921-ben lejárt. A szöveg 1911-ben jelent meg először - akkor még a dallamtól függetlenül -, szerzője ismeretlen. A dallam és a szöveg együtt 1924-ben debütált - áll a keresetben.

A jelenlegi helyzet alapján a jogokat 1988-ban megszerző Warner még egészen 2030-ig szedhetne jogdíjat a dalocska minden filmes és zenei megjelenése után. A MarketWatch emlékeztet arra, hogy a cég a kilencvenes években tábortűz körül éneklő cserkészeken is be akarta hajtani a sápot, de a közfelháborodás hatására végül elállt ettől.

A Quarton részletesen írtunk a Happy Birthday jogi kérdéseiről, itt pedig legális, ingyenes alternatívákat is ajánlottunk.